7. Fejezet Karácsony

7. Fejezet

Karácsony

Eddig még soha se töltöttem egyedül egy karácsonyt se, de mindent el kell kezdeni valahol. Reggel vidáman ébredtem, mivel még tombolt bennem az öröm. Úgy írták a papíron anyuék, hogy itthon lesznek, de leérve a nappaliba már csak hűlt helyüket találtam. Megint egy újabb üzenet várt a szekrényen, miszerint sajnálják, de muszáj besegíteniük. A továbbiakban arról is írt anya, hogy el kell fogadnom ezt a helyzetet, mivel másoknak még annyi se adatott meg, mint nekem. Igen ám, de én nem akarom, hogy a szüleim vadidegenekkel legyenek ezen a napon, mert ez a szeretett ünnepe. A papír alján ott díszelgett még pár sor, miszerint menjek át a rokonokhoz, de ezt inkább hanyagoltam. Bírtam Ádám szüleit, sőt még Norbi anyát is,a nagyszüleimről már nem is beszélve, de elment a kedvem mindentől. Felöltözve bementem a kórházba anyámhoz, ahol közölték velem mennyire  elfoglalt, így nem ér rám. Már megszoktam, hogy mindenkire van ideje csak a gyerekére nem. Apámnál dettó ez fogadott, és nem tehettem ellene semmit, mint elmentem az egyik bevásárlóközpontba. Bárcsak ne tettem volna!

- Szegény kicsi lány, de szomorú egyedül!- kiabált oda Tina, aki Bettina meg Öcsi társaságában volt.

- Inkább hagyj békén!- kértem tőle, és elmentem mellette.

- Mert mi lesz? Beköpsz Botondnak?- gúnyolódott rajtam Betti, aki vérig volt sértve teljesen, mert Kevin szólt a bátyának, akit, azóta se láttam.

- Nem az én hibám volt – fordultam meg, de őket teljesen hidegen hagyta mit mondtam, mert csak kiröhögtek. Ha Bettina is velük érzi jól magát, akkor tőlem legyen velük, engem már nem érdekel. Hazaérve neki láttam kidekorálni a műfenyőt. Anya már akkor sejtette nem lesznek itthon karácsonykor, amikor nem vettek apával igazi fenyőt. Mély levegőt vettem, mivel kezdtem úgy érezni elsüllyedek a fájdalomban és a szomorúságban. Vannak, akik rosszabb körülmények között élnek, mint én, de akkor is jogom van a nyugis boldog karácsonyhoz, és ezt senki se veheti el tőlem. Bár, nem nyugis, sőt boldog se, de legalább van, vagyis én megtartom. A fa előtt ülve visszaemlékeztem mennyire is élveztem a tavalyit, pedig elégé zűrös volt, mégis az volta életem egyik legnagyobb élménye. Korán keltem és apuval elmentünk megvenni a fát, sőt még Norbi is elkísért minket. Anya sütőt és főzőt is egyszerre, de annyira aggódott miattunk, mert nem értünk haza időre, hogy minden odaéget, mire tényleg megérkeztünk. Kínai kaja lett az ünnepi menü, bár egyikünket se érdekelte  mit is eszünk, csak legyen együtt a család, ami estére ki is bővült Botonddal. Filmet néztünk és zenehallgatás közben bontogattuk ki az ajándékainkat. Most viszont egyedül vagyok, mint a kisujjam és még ajándékot se kapok. Jó, az utóbbival meg tudtam békélni, de az előbbivel nem. Nyolc után már a tévében keresgéltem valami normális műsor után, hiába. A forralt borom társaságában keresgéltem valami nézhető után, és találtam is egyet. Micsoda jó, a meleg szobába, forralt borral a kézben megnézni a Micsoda nőt karácsonykor. Kopogást hallottam, ami kicsit megrémített, hiszen eddig nem sokan akartak ilyenkor meglátogatni engem. Bevallom először ki se akartam csukni a kulcsra zárt ajtót, de csak nem hagyta abba a dörömbölést. Megnyugodtam, amikor Botond állt ott az ajtóba, de mégis elkapott egy nagyon rossz érzés.

- Mit keresel itt? – meredtem rá tátott szájjal, de aztán összecsuktam az ajkaimat. Nem nézet rám, ami még jobban megrémített.

- Muszáj beszélnünk!- jelentette ki nekem.

- Gyere be!- engedtem be, és becsuktam az ajtót. Pár percig habozva ott álltam a bejárati ajtónk előtt magam elé bámulva, mielőtt még utána mentem volna a nappaliba. Azon gondolkodtam, ha követem, akkor biztosan összekapunk megint egy apró hülyeségen, és soha többé nem látom viszont. Ez a pár nap nélküle maga volt a pokol számomra. Mindig azt vártam mikor jön át, vagy mikor hív fel, de egyiket se tette, sőt rám se nézet. Erőt véve magamon követtem, és leültem mellé a kanapéra.

- Elmondtam Bettinek mindent Tináról – mondja halkan, miközben a megállítót film jelenetét figyeli.

- Miért jöttél? – ülök közelebb hozzá, és szerencsémre nem megy arrébb.

- Magam se tudom.

- Hogyan fogadta?- választok témát, mivel kezd idegesíteni a köztünk beállt csend.

- Először nem értette meg, aztán meg nem akarta elhinni.

- Beszéltél neki a verekedős korszakodról is?

- Nem, csak azokról miket művelt velem az a boszorkány.

- Majd egyszer elmondod neki a teljes igazságot?

- Nem, szerintem jobb, ha soha se tudja meg, mennyire lesüllyedt az idióta bátya.

- Kevin mondta, de szerintem én is, hogy engem okol azért, mert inkább velem voltál helyette.

- Nehéz időszakon megy keresztül. Sajnálom, amiket művelt veled, és azt is, ahogyan beszéltem veled múltkor.

- Már megszoktam, hogy vagy elhanyagolnak, vagy megbántanak.

- Egyedül vagy?- végre rám néz.

- Látsz még valakit itt körülöttem? – rázom meg a fejemet, és végre kitör belőlem a sírás. – Te nem tudod mennyire rossz, hogy Bettina minden nap megalázott, sőt az egész osztály előtt tette, sőt még Kevint is figyelmeztette ne kezdjen ki velem. Miatta beírást kaptam, és a szüleimnek tudod mi volt erre a válaszuk?

- Nem, mi?- fogta meg a vállamat.

- Egy papír fecnire írták rá, hogy csalódtak bennem. – Zokogtam, meg még fulladoztam is, mivel alig kaptam levegőt a sírástól. – Nem akartam nekik csalódást okozni. Mindig jeles osztályzatot hoztam haza, és soha se rosszalkodtam, sőt még egyszer se fordult elő, hogy elfelejtettem megcsinálni a házimat. Most meg haza se jönnek a gyerekükhöz, mivel mások sokkalta fontosabbak nekik, mint én. A testvéremet meg pláne nem érdeklem, hiszen általában is csak pár szót váltunk egymással, de soha se visszük túlzásba. Te se voltál mellettem, olyan egyedül voltam. Nem bírtam enni, aludni és nélküled teljesen képtelen voltam levegőt venni. Annyira hiányoztál, meg amúgy is jó viszonyt kell ápolni a jövendőbeli férjem rokonaival.

- Micsoda? – ráncolta a homlokát.

- Tudod, ha Kevin végre észrevenne és bevallaná mennyire halálosan belém eset, mint vak a gödörbe, akkor összejönnék végre és mi rokonságban kerülnénk. Tudom, nem lenne vérszerinti a rokonságunk, de a barátom unokatesója vagy, én meg a barátnője leszek talán.

- Már több alkalommal sikerült megrémítened, de ez vitt mindent. Ennyire beleestél?

- Aha! Ő olyan aranyos, meg majd elolvadok, amikor rám néz és .. és … és tetszik a haja.

- A volt barátnőmnek a foga tetszett, míg az unokatestvéremnek a haja?

- Annyira selymesnek tűnik messziről – sóhajtoztam.

- Honnét tudod, hogy nem azért tűnik olyan selymesnek, mert zsíros? – fogott meg a hülye kérdésével.

- Most akkor szent a béke köztünk? – tereltem a témát,mivel semmi kedvem se volt arról vitázni vele miért jön be nekem Kevin haja.

- Nagyon úgy tűnik, vagy minek látszik?

- Hurrá!- ugráltam egy sort, és a napi tesi mennyiségem is bőven meg volt. – Maradsz még egy kicsit?

- Ha szeretnéd, még itt is alszok – ölelt szorosan magához, amitől újra volt kedvem levegőt venni. Miatta volt emlékezetes a karácsonyom, mert ez egy szokványosnak se nevezhető emlék lesz számomra. Pizzát ettünk, és rémes romantikus számokat hallgattunk, meg kemény párnacsatát vívtunk egymással.