24. FEJEZET- Búcsú

24. FEJEZET

Búcsú

Egyesek szeretnek búcsúzkodni, ők inkább csendben lépnek le, amikor mások nem figyelnek.

 Ilyen volt Regina apja is, aki egyik reggel elment dolgozni, és soha többet nem ment haza. Na, nem azért, mert baleset történt vele, hanem elmondása szerint(amit Reginától tudtam meg) ,,belefáradt" az életébe, és változtatott rajta. Ezt a változást nem ő szenvedte meg, hanem a két gyereke és a felesége, akiket magukra hagyott. Egyeseknek ilyen könnyen megy.

- Magántanuló? Most viccelsz, ugye?- Döbbentem meg Bettina szavain, amiket elsőre fel sem tudtam fogni. Nem, nem azért, mert annyira hülye vagyok, hanem szó szerint sokkot kaptam. Ha, a legjobb barátnőd kinyögi, hogy szupersztár lesz, és elmegy, az nem sok örömre ad okot. Persze, támogatom meg minden, mert mellette állok, de ez akkor is odavágott egyet.

- Anya is belement, mert a keresztanyám mellettem lesz, és bár félt meg minden, de annyira könyörögtem, sőt sztrájkoltam is. 

- Sztrájkoltál meg könyörögtél? Komolyan, ezektől anyád azt mondta, hogy ,,jól van, menj csak"? - Ráncoltam össze a homlokomat. Az én anyámnál ezekkel semmire se mennék, maximum adna két taslit, és a szobámba zavarna, ha bejelenteném a sztársági álmaimat.

- Nem, keresztanyám vette rá, ő aztán nagyon hatásos tud lenni. Szóval, a pasas beszélt anyámmal, miszerint, ha énekes akarok lenni, akkor most kell belevágnom, én meg örültem, mint a vadalma. Utána meg már arról folyt a beszélgetés a szüleim meg mindenki között, hogy hogyan is legyen a továbbiakban. Nem hagyom abba a tanulást, hanem magántanuló leszek addig, amíg jók a jegyeim, és nem romlanak, mert akkor vissza kell jönnöm a suliba.

- Hányadikától leszel magántanuló? - Kicsit nehezen ment a beszéd, mivel a könnyeimmel harcoltam.

- Mától, mivel holnap indulok AMERIKÁBA.

- Hogy, mi van?

- Szerinted mi más miatt leszek sulikerülő?

- Arról eddig nem volt szó, hogy kimész külföldre.

- Az igazság az ... - Kezdett bele, de inkább nem folytatta, hanem felállt és a helyére ment, mivel bejött a tanár. Történelem után kaptam el Bettinát, hogy folytassa azt, amibe belekezdett, mivel nagyon kíváncsivá tett. 

- Nem akartam szólni, és azt se akartam mondani, hogy viszlát. - Törölgette a szemeit a barátnőm.

- Mi ez a nagy ,,össznépi" bőgés? - Jött oda Regina, aki most ért be a suliba, mivel orvosnál volt. Az osztályfőnökünk már hetek óta tudott róla, mivel kedves Regike, minden nap figyelmeztette, amivel szépen az agyára is ment.

- Bettina elmegy külföldre, méghozzá átáll az amcsikhoz. - Magyaráztam neki én.

- Mi van? Most magyarul is, ha megkérhetném, mert ebből nem értettem semmit!- Ingatta a fejét Regina idegesen.

- Bettina magántanuló lesz, és külföldre megy - pontosítottam az előbbieken.

- Erről miért csak most hallok először? - Döbbent meg ő is pont, mint én.

- Amúgy nem is akart szólni, meg el se akart búcsúzni tőlünk - folytattam a magyarázást.

- Te, képes lettél volna csak úgy lelépni, hogy még el se köszönsz tőlünk? - Regina döbbenete átváltott valami mélyebb érzésre, amit nem is Bettina iránt érzett, hanem egy személy iránt, akire nem szívesen emlékezik.

- Értsétek meg, hogy szeretlek titeket, de képtelen lennék köszöni, mert akkor meggondolnám magam, amit nem akarok. - Vallotta be őszintén Bettina.

- Szóval, neked csak így megy? Meggondolnád magad? Lehet! Akkor is tartozol nekünk annyival,de most már mindegy. Viszlát, és vissza se gyere!- Vágta oda neki Regina idegesen, és kivágtatott a teremből. 

- Inkább most utána megyek - mondtam Bettinának, aki megtörölve a szemét némán bólintott egyet. A vécében találtam rá Reginára, bár sejtettem hol kell keresnem, mert mindig idejön, ha valami baja van.

- Nem hiszem el, hogy képes lett volna se szó, se beszéd lelépni.- Tört ki belőle a sírás, miután odaértem mellé.

- Most Bettinára célzol vagy ...? - Nem akartam kimondani az ,,apádra" szót, mert azzal még ennél is jobban felhúztam volna, így inkább csak utaltam rá.

- Az előbbire! - vágta rá gyorsan.

- Bettina énekes lesz, és ennek örülnünk kellene.

- Mond, te örülsz annak, hogy itt hagy minket? 

- Nem, de ha tényleg ez az utolsó napja velünk, akkor ki kell élveznünk.

- Élvezd ki te, én inkább passzolom.

- Regina, tudom, most sértve érzed magad, de ha pár év múlva visszagondolsz erre a napra, akkor báni fogod, hogy nem voltál Bettinával. - Még próbáltam a lelkére beszélni, nem sok sikerrel, így fogtam magam, és bementem a terembe. Suli után egyedül mentem haza. Bettina előttem elment, mert az anyja érte jött, és elvitte vásárolni, míg Regina bent maradt még a suliban.

• Regina szemszöge :

Az utcán sétálgattam céltalanul, amikor megpillantottam Norbit a túloldalon. Ő is kiszúrt, és elköszönt azoktól, akikkel csevegett, majd odajött hozzám.

- Szia!- köszönt.

- Szia!- suttogtam szomorúan.

- Történt valami? Mi a baj?- Érdeklődött kedvesen.

- Semmi!- Hajtottam le a fejemet.

- Nem hiszek neked, szóval mi történt? Megint Ádám művelt valamit?

- Nem, most nem ő, hanem Bettina. - Mondtam neki, amit persze nem értett, hiszen Botond húga eddig cseppet se adott okot bánatra számomra, most viszont úgy néztem ki miatta, mint egy zombi az elfolyt szemfestékemmel.

 - Megbántott?

- Elmegy, és engem itt hagy - tört ki belőlem a zokogás, ma már vagy századjára.

- Gyere, beülünk egy forrócsokira és megbeszéljük. - Átölelt, ami tökre jól esett nekem, majd képszakadás lett, mert amikor megint magamhoz tértem, már egy kis kávézóban ültünk, és csoki helyett almalét ittam.

- Vikinek igaza volt, amikor azt mondta, hogy nem is Bettinára haragszok, hanem az apámra. 

- Ezt mondta a húgom? - Nézet rám döbbenten.

- Igen, és igaza volt. 

- Apád lelépése visszatért, amikor Bettina bejelentette, hogy ott fogja hagyni a sulit és elmegy külföldre sztárnak?

- Igen, és ez elrontotta a kedvemet. Szegény lányon vezettem le egész nap, az apám által okozott fájdalmat, miről ő persze nem tehetett. Nagyon fáj, hogy megint magamra maradok.

- Nem maradsz magadra, mert ott van neked Viki meg én is.

- Tudom, de akkor is rossz.

- Figyelj, Bettina ezt választotta, az ő dolga, és nem maradsz egyedül. Ha a fejedre állsz, akkor sem fog itt maradni, amikor ekkora lehetőség érte. Botond szerint a húga elégé begyulladt, amikor közölték vele a nagyszerű hírt. 

- Botond, hogy fogadta a húga ,,lehetőségét"? - Kérdeztem rá, bár nem igazán érdekelt, mivel Botonddal nem igazán vagyunk jóban.

- Nagyon félti, de ez érthető, hiszen a kishúga. - A továbbiakban már más dolgokról beszélgettünk, hogy jobb legyen a kedven, aztán a lakásán kötöttünk ki.

A megérkezésünk után félórával csöngettek.
- Norbi!- Lökődtem meg, mert elégé mélyen aludt.
- Mi az? - Nézett fel álmosan.
- Csengettek, - szóltam neki.
- A fenébe!- ült fel, majd megkereste a szétdobált cuccait és felöltözött. Én is felültem az ágyban, és elkezdtem készülődni, amikor meghallottam Bettina hangját, ami beszűrődött a szobába.
- Jöttem elköszönni, mivel holnap utazok külföldre, és volt egy kis problémám az elköszönés kapcsán, így eljöttem, hogy legalább te ne sértődj meg.
- Ja, jól van!- Nyögte ki Norbi.
- A húgod amúgy nem tudja, hogy idejöttem, mert nem beszél velem, ahogyan Regina sem.
- Miért? - Érdeklődött Norbi, pedig tisztában volt a válasszal.
- Elárultam nekik, hogy el se akartam tőlük köszöni.
- Ezen esetben érthető. - Értett egyet Norbi velem.
- Regina még a mobilját sem veszi fel nekem, pedig vagy százszor hívtam. - Magyarázta Bettina, amikor eszembe jutott, hogy kikapcsoltam.
- Biztos kikapcsolta, - okoskodott Norbi.
- Az ott nem az ő sálja? - Ezek után már esélyem se volt, hogy elrejtőzzek, mert ahogyan ki mondta, már be is vágtatott a szobába, amiben én voltam. Ismerte a járást, mert múltkor eljött Botonddal megnézni Norbi lakását. - Mi a fészkes fene folyik itt? - Maradt tátva a szája, és hol rám, hol pedig a kissé idegesé vált Norbira nézett.
- Bettina, várj!- Kiáltottam utána, majd felvettem a cipőmet, és utána szaladtam. A ház előtt értem utol, mert gyorsabban tudok futni, mint ő.
- Viki tudja, hogy a bátyával kavarsz?
- Ez nem kavarás, és Vikinek ehhez semmi köze.
- Persze, hiszen rólad van szó.
- Ezzel meg mire célzol?
- Mióta művelitek ezt Norbival az állítólagos legjobb barátnőd háta mögött, és ne hazudj nekem, mert ismerlek, vagyis eddig azt hittem ismerlek.
- Mi csak jó barátok vagyunk.
- Ja, barátság extrákkal, mi?- Förmedt rám Betti.
- Ezt te nem értheted!- Jelentettem ki.
- Igen, ezt nem is. Eddig azt hittem, te meg Ádám, de most már kezdek abban is kételkedni, hogy egyáltalán van emberi érzésed is.
- Soha sem mondtam olyant, hogy halálosan szerelmes vagyok Ádámba.
- Ja, csak akkor, amikor Viki szobájában bőgtél, mert rájöttél mit érzel. Akkor már már te és Norbi?
- Nem, ez túl hosszú történet.
- Van időm, magyarázd el!
- Régebben összejöttünk Norbival titokban, de aztán szakítottunk és jó viszonyban maradtunk.
- Ja, láttam mennyire!- Horkant fel.

- Mondtam, hogy ezt nem értheted.
- Nem vagyok hülye!- fújtatott, - fel tudtam fogni, de szánalmasnak tartalak.
- Nem vagyok szánalmas!- Tiltakoztam.
- Szívesen megnézném Viki képét akkor, amikor megtudja az igazat. Ha az én tesómmal csinálnád azt, amit Norbival, hát nem tudom hogyan is reagálnék rá. És én egész nap szarul éreztem magam, mert megbántottalak, és megpróbáltalak kiengesztelni, erre meg ezt látom. Gratulálok, te vagy a világ legjobb barátnője!- Tapsolt meg, mire pofon csaptam, amit persze viszonzott, miután kicsit észhez tért.
- Neked nincs jogod ítélkezni felettem.
- Pedig igen van, mert én soha sem leszek akkora ribanc, mint amilyen te vagy! - Vágta oda nekem, aztán hátat fordított és ott hagyott. Mi így búcsúztunk el egymástól. Este Viki írt egy üzenetet, hogy mi történt köztem meg Betti között, mert nem akar velem beszélni, mire én is inkább passzoltam a dolgot. Bettina nem köpött be, de alig várja már, hogy kiderüljön. Azt hiszem, ennyi volt a barátságunknak, és hamarosan Vikivel is lesz elszámolni valóm.

 

 

 

23. FEJEZET- Hazugságok

23. FEJEZET

Hazugságok 

Regina szemszöge :

Már korán reggel elegem volt a húgomból. Nem elég neki, hogy szabadon azt csinálhat, amit csak akar, mert senki sem mondja meg neki mi a helyes, hiszen anyánk szerintem azt is elfelejtette, hogy van két lánya. Ha, mondjuk 20 percre elszakadna a pasijától, és leülne Izával csevegni, már nem itt tartanánk, ahol most vagyunk. Az elején még örültem neki, hogy nem a szobájában dekkol, és az ereit vagdossa, de mára már kiborítóvá vált a viselkedése. Kívül aranyos, de belül olyan aszott, mint egy mazsola.
- Ugye, ezt csak viccnek szántad?- meredtem rá döbbent képpel a nappaliban.
- Úgy hangzott, mint egy vicc? - ráncolta a homlokát az idegesítő húgom.
- Neked elment az eszed?
- Nem tudom, most mit vagy úgy oda, hiszen nem is jársz Ádámmal.
- Attól, te még túl fiatal vagy hozzá, meg amúgy se járna veled.
- Honnét veszed ezt?
- Onnét, hogy engem utál, így nem kezdene veled, meg túl fiatal vagy hozzá, és pisisekkel nem foglalkozik.
- Nem vagyok pisis!- tiltakozott Iza.
- Erre később visszatérünk, most menj és hozd a táskádat!- parancsoltam rá, de meg se mozdult. Annyira utáltam, amikor nem azt csinálta, amit éppen mondtam neki, hanem felvette az idegölő állását, és úgy meredt rám, mintha ott se lettem volna.
- Ma nem megyek suliba!- Jelentette be nekem hidegen.
- Iza, ha nem hozod ki a táskádat, akkora pofont adok, hogy meg fog látszódni, aztán elrángatlak a sulihoz, és ott is felpofozlak. Válasz! Most mész és elmész a suliba magadtól, vagy nekem kell elrángatnom téged, de az fájni fog? - Vázoltam neki a felállást.
- Menj a fenébe!- sziszegte idegesen, de azért végül belátta, hogy nem vagyok tréfás kedvemben, így jobbnak látta, ha végre azt csinálja, amit én mondok neki. A suli előtt álltam meg, mivel tudtam, ha együtt megyünk be, akkor tutira kiszalad a suliból és elmegy bandázni a ,,haverjaival". Becsöngetés után mentem csak be a termünkbe, ahol Viki már várt rám. Mosolygott, így sejthető volt, hogy szent lett a béke közte meg a verekedős idióta között. Ebben nem volt szerepem, de azért támogattam.
- Jó reggelt!- köszöntöttem, majd levágódtam mellé a helyemre.
- Neked is!- vigyorgott rám.
- Betti? - kérdeztem, mivel őt sehol se láttam.
- Megint megbetegedett.Már kezdek félni attól, hogy valami komolyabb baja van, mert mindig beteg.
- Szerintem csak simán nem akar suliba jönni.
- Jaj, már Regi! - rázta meg a fejét Viki röhögve.
- Kibékültetek Botonddal? - Váltottam témát.
- Aha, bár még mindig rezeg a léc, de kezdünk normalizálódni.
- Szóval, ez egy nyálas szerelem lesz?
- Nem, hiszen ismersz, utálom a nyálas dolgokat.
- Azért, nem áll tőled távol.
- Kövez meg, mert lány vagyok, és néha bírom a romantikus filmeket és számokat. Láttam az ablakból, hogy kint állsz, kire vártál?
- Ja, csak a húgomat ellenőriztem, hogy tényleg bent marad a suliban, mert őt ismerve, amint eltűntem, már le is lépett volna.
- Sajnállak, hogy neked kell rá figyelned. Anyád tudja miket művel?
- Nem, mivel miután apám lelépet, azóta nem önmaga, meg ott van a vőlegénye.
- Rám mindenben számíthatsz, de ne hívj fel éjszaka, mert nincs ásom.
- Miért kellene, hiszen nekünk van, és nagy a kert. - Viccelődtünk. Tudom, egyeseknek morbid a humoruk, de ez van. 8 órám volt, így elégé fáradtan estem haza, meg amúgy se akartam vitatkozni Izával,mégis rám talált.

- Mennyi apród van? - Támadt le.
- Hová akarsz menni?
- Csak lazulni a csajokkal, tizenegyre itthon leszek.
-  Nem hallottam jól, mit mondtál?
- Tízre itthon leszek.
- Khm!
- Kilenc..
- Iza!- förmedtem rá.
- Nyolc? Ez most komoly? 14 vagyok, nem várhatod el, hogy nyolcra hazaérjek.
- 14 évesen más lányok örülnek, ha egyáltalán elengedik őket, nem még azon vitáznak, hogy meddig maradhatnak. Suli időben eszedbe se jusson ilyen.
- Nem vagy az anyám, nem mondhatod meg mit tehetek, és mit nem.
- Tényleg nem vagyok az anyád, és ez egyben a szerencséd is, mert már régen megfojtottalak volna.
- Ádám tényleg tökre dedósnak fog tartani. - Csúszott ki a száján.
- Mi van Ádámmal? - Ezzel sikerült sokkolnia.
- Ma fellép az egyik bandájával.
- Ezt honnét tudod?
- Beszélgettünk, és ő írta, hogy nem ér rá a talira, mert ma az egyik hülye bandában fog dobolni, vagy valami ilyesmit írt.
- Szóval, azért akarsz te kint maradni tizenegyig? - Kapkodtam levegő után.
- Miért, szerinted mi más miatt?
- Szó, se lehet róla!
- Add a pénzt, és már itt sem vagyok, nem idegesítelek többet.
- Köszönöm a megtiszteltetést, de nincs pénzem.
- Vagy csak nem akarsz adni, mindegy, akkor is elmegyek!- vágta oda nekem, és szedte a táskáját, majd lelépett. Nem tudtam megállítani, mert gyorsabb volt nálam.

A szobámban keseregtem, amikor megcsörrent a mobilom. Ádám hívott, én meg felvettem.
- Remélem most örülsz? - Támadtam le, és nem hagytam, hogy megszólaljon. - A húgom most miattad eltűnt, mert elmondtad neki hol léptek ma fel.
- Én csak szimplán lekoptattam, mert enyhén nyomult. Meglátszik kitől tanulta, mivel te is éppen olyan vagy, mint a húgod. - Olvasott be nekem Ádám.
- Hol léptek ma fel?
- Sehol sem! - Vágta oda.
- Akkor miért mondtad a húgomnak?
- Azért, hogy vegye a lapot és leszálljon rólam.
- Ezzel koptattad le? Gratulálok! - Ingattam a fejem.
-  Amúgy idővel rájön, hogy a megadott cím egy háznak a címe, ami a tiétek.
- Mi van?
- Azt mondtam a fellépés helye, pont a ti házszámotokkal egyezik meg.
- Hogy te mekkora egy ....! - nem tudtam mit mondjak. A húgomnak fel sem tűnt az egyezés, de miért is tűnt volna fel. Még beszélgettem egy kicsit Ádámmal,de amúgy is csak szidtuk egymást, így nem sok értelmes hagyta el a szánkat. Este hazajött az idióta húgom, és bevágtatott a szobájába. Kicsit sértődött volt, mert elégé beégett a barátnői előtt, de majd kiheveri.

22. FEJEZET- Őrült :)

22. FEJEZET

Őrült:)

Nyáron több rész jön, így már alig várom, hogy elkezdődjön a szünet. Remélem ti is így vagytok ezzel. Jó olvasást kívánok! u.i.: bocsi a hibákért :(

- Tényleg végig akarod nézni? - kérdezte tőlem András, miközben én összeszorított fogakkal bámultam a semmibe.

- Aha!- bólogattam nagy nehezen. Próbáltam nyugton maradni, de egy ilyen helyzetben képtelen voltam, és amúgy is látszott rajtam, hogy nincs minden rendben velem.

-  Bármikor elmehetünk, csak ..... - kezdett bele, én meg közbevágtam.

- Nem, maradunk!- Jelentettem ki, és ekkor kezdett megtelni a helyszín diákokkal.

 

 Pár órával előtte

Boton meg én összekaptunk, ami nem akkora hír, mert mi mindig összekapunk valami kis hülyeségen. Jó, most nem egy kis hülyeségen kaptunk össze, hanem a lejárt lemeznek számító verekedés váltotta ki a viszonyunk változását. Én még mindig azt akarom, hogy hagyja abba, mert csak magának árt vele, míg ő kitart mellette, mivel elmondása szerint neki szüksége van rá. Itt jön elő a kérdés, hogy akkor rám nincsen szüksége?

- Mit nézünk meg? - kérdezte tőlem anyám este, amikor mindketten fáradtan ültünk a nappaliban. A mai nap kész katasztrófa volt számomra,  mivel nagyi reggel beállított, és elvitt magukhoz pakolászni. Mondanom sem kell, korán reggel senki sem akar arra kelni, hogy egy idős hölgy ott áll az ágya mellet, és közli vele, hogy a padláson lévő régi holmikat kell leltárba venni, és szortírozni. A napom másik csúcspontja a Norbival való vitám volt, mivel ő is eljött, mert nem hagyták volna nagyiék, hogy kihagyja ezt a ,,remek" szórakozást. Adott volt egy padlás, egy csomó gönc és két idióta testvér, akik mindenen összevesznek.

- Mi van?

- Tökéletes hang,27 idegen igen, Mamma Mia!, és a  Római vakáció. Na, melyik legyen?

- Legyen az első!- böktem rá, majd elrohantam kukoricát pattogtatni, mert nálunk csak úgy jó a film. Miközben kint ácsorogtam a nyuszis papucsomban, csöngettek. Tudtam, hogy nem apám az, mivel szokásához híven ma is sokáig kell dolgoznia, meg amúgy is bejött volna, mert neki van kulcsa. Anya nyitotta ki, mivel ő közelebb volt, meg amúgy is unta már az állandó ücsörgést.

- Viki, hozzád jöttek!- kiabált be nekem anyám a konyhába.

- Ki az? - kérdeztem vissza, de szerintem anyám nem hallotta, mert válasz nélkül maradt a kérdés. Amúgy, magamtól is rájöttem, hogy Botond jött át.

- Szia!- köszönt oda nekem.

- Szia!- Köszöntöttem én is.

- Ráérsz pár percre? - Érdeklődött Botond, mire én csak bólintottam, és megindultunk a szobám felé. Mikor becsuktam az ajtót, vettem egy hatalmas levegőt, mivel kezdtem szédülni. Totálisan úgy éreztem magam, mint egy szerelmes tini, mert az is voltam.

- Miért jöttél?- fordultam felé.

- Tudom, hogy nem bírod, amikor verekszem, de ha legalább egy meccset látná, talán más lenne a véleményed. Ma lesz este egy, amire eljöhetnél.

- Már láttam egyet, és az bőven elég volt.

- Jó, de ez most más lesz!- Próbált rám hatni, de elhatároztam magam, így még ő is kevés volt hozzá, hogy megváltoztassa a véleményemet.

- Mégis miben lesz más? Itt talán nem arra megy ki az egész, hogy egymást agyonverjétek? 

- Nem szoktunk egymást ,,agyonverni", mi csak bunyózunk egy jót, és a végén az egyikünk nyer egy rakás pénzt.

- Ha, csak ezért jöttél, akkor szia!- intettem neki, és kinyitottam a szobám ajtaját.

- Viki, én nem akarom, hogy így legyen vége, hiszen olyan nehezen jöttünk össze.

-  Én se szeretném, de választottál, és a választásod nem rám esett. 

- Hát, rendben!- bólintott szomorúan. - Ha, mégis elakarnál jönni, akkor hívd fel Andrist.

- Miért? - Néztem rá értetlenül.

- Hogy biztonságban légy, mert ő talán még nálam is jobban megtud védeni. - Válaszolta,majd megpuszilta a homlokomat, és elment. Még vártam pár percet, mielőtt bementem a nappaliba, mivel elégé fel voltam dúlva.

- Bocsánatot kérni jött? - Nézett rám anyám, amikor leültem mellé a kanapára.

- Nem, más miatt.

- Mit akart?

- Csak beszélgetni. - Vágtam oda neki röviden.

- Szerintem jobb is, hogy befejeztétek, mert az a fiú, csak bajt hozott volna rád!

- Micsoda? - Döbbentem meg anyám mondatán. Eddig mindig azon volt, hogy mennyire összeillünk, meg mennyire örül neki, hogy Botond mellettem van stb..., most meg ezt mondja. Igen, van rá példa, hogy valakinek a véleménye ennyire gyökeresen megváltozzon.

- Az anyja elmesélt pár dolgot róla, amitől teljesen tátva maradt a szám. Te tudtad, hogy pénzért verekedett? - Megint tátva maradt a szája, mert leolvasta a válaszomat az arcomról. - Te, tudtad!- bökte ki sokkos állapotban.

- Anya, én ...- kezdtem volna magyarázkodni, de felemelte a kezét, jelezve, fogjam be.

- Mióta tudod?

- Két éve, lassan már három.

- Nekem meg, nem szóltál róla?

- Jobb volt, hogy nem tudod.

- Kislányom, most csalódtam benned!- jelentette ki nekem.

- Anya, régen, ha el is akartam volna mondani, akkor se tudtam volna. Mindig sokáig dolgoztál, és csak egy kis lapon kommunikáltunk egymással. 

- Jó, elismerem, hogy elhanyagoltalak, de ez akkor sem egy kis dolog, meg kellet volna beszélned velünk, vagy legalább velem.

- Tudom, de ezer okom volt akkor, miért volt jobb megoldás a hallgatás. - Nem kiabáltam, és ő sem. Eszembe se jutott vitatkozni vele, mert terhes, és egy kis idegesség is árthat a babának. Ha miattam vetélne el, soha sem bocsátaná meg, mivel már most többet foglalkozik az új kistesómmal, mint velem annak idején, pedig még meg se született.

- Ilyen többet elő ne forduljon!- szólt rám anyám parancsolóan.

- Rendben!- egyeztem bele, hogy innentől nem lesz több ekkora titkom az édesanyám előtt.

- Akarsz róla beszélni? - Kérdezte meg pár perc eltelte után.

- Nem igazán, de annyit tudnod kell, hogy cseszettül, de szerelmes vagyok Botondba, és ezen semmi sem változtathat.

- Szerintem ezzel én előbb tisztában voltam, mint te. Egy rendes anya, amilyen én szeretnék lenni, azt mondaná, verd ki a fejedből, de tudom, hogy ez nem így működik. Eltilthatlak tőle, mert jogom van hozz, de ismerlek már, tudom milyen makacs vagy. Tudom, ezen vitatkozhatnánk évekig, aminek az lenne a vége, hogy évekig nem beszélnénk egymással. Már nagy lány vagy, hamarosan nagykorú leszel, így magad is el tudod dönteni mit akarsz, de tud, rám számíthatsz bármiben, mert melletted állok.

- Tudom, és köszönöm!- töröltem meg a szemem. Ez volt életem első olyan beszélgetése vele, amit megkönnyeztem. - Most muszáj elmennem, de 11-re itthon leszek. - Ígértem meg.

- Hová mész?

- Beszélnem kell Reginával, - hazudtam, vagyis csak félig, mert felakartam keresni őt is, de más terveim voltak az estével kapcsolatban. Felöltöztem és elmentem a barátnőmhöz. Regina természetesen bármikor falazott volna nekem, mivel tisztában volt vele, képtelen lennék  őrültségeket elkövetni, mint ő.

- Én is mehetek? - Már előre sejtettem mi lesz az első kérdése, amikor elmondtam neki mindent a szobájában.

- Előbb beszélek Andrással, aztán válaszolok, oké?

- Oké!- mondta, majd kiment, mert a húga valamit széttört kint a folyosón. Gyorsan kikeresem András számát, és felhívtam. Körülbelül 15 percig győzködtem, mire hajlandó volt átgondolni a hallottakat. Ő azon a véleményen volt, hogy nekem nincs semmi keresnivalóm ott, amivel az egyik részem egyetértett, míg a másik hajthatatlannak bizonyult. Innentől az események olyan gyorsan teltek, hogy szinte azt se tudtam hol is áll a fejem. Még az egyik pillanatban Regina ágyán ültem, míg a másikban András mellett álltam körbevéve egy csomó idegennel. Már ismerős volt a helyzet, mivel volt benne részem egyszer vagy talán többször, de ez tényleg más volt.

- Tényleg végig akarod nézni? - kérdezte tőlem András, miközben én összeszorított fogakkal bámultam a semmibe.

- Aha!- bólogattam nagy nehezen. Próbáltam nyugton maradni, de egy ilyen helyzetben képtelen voltam, és amúgy is látszott rajtam, hogy nincs minden rendben velem.

-  Bármikor elmehetünk, csak ..... - kezdett bele, én meg közbevágtam.

- Nem, maradunk!- Jelentettem ki, és ekkor kezdett megtelni a helyszín diákokkal.

Regina még se jöhetett el, mivel motorral jöttünk, és nem fért volna fel rá. Kicsit félve engedett el, de megkért, hogy majd hívjam fel, mert kíváncsi mi lesz a végeredmény. 

- Nyugi, nem lesz semmi baj!- nyugtatott meg, és átkarolta a vállamat biztatásképpen. 

- Nem fogom ezt, annyiban hagyni, mert még mindig őrültségnek tartom.

- Én se, de elégé önfejű, így vagy megszoksz, vagy megszöksz.

- Bárcsak minden másképpen történt volna!- suttogtam, és a verekedésre készülő fiúmat kezdtem figyelni. Botond egy nálánál sokkalta magasabb, és izmosabb sráccal került szembe, akinek feltett szándéka volt kicsinálni őt. Talán húsz perc se telt el, amikor behúzott egyet a barátomnak, aki picit megingott.  A kiabáló tömeg miatt, alig tudtam kivenni a saját gondolataimat is, nem hogy még beszélni tudtam volna Andrissal, aki szintén hangosan drukkolt. A mérkőzés (nagy csodára) Botond  győzelmével zárult le.

- Nem hittem volna, hogy nyer!- ordibálta bele a fülembe Andris.

- Én se!- suttogtam, inkább magamnak, mint neki. Kicsit később sikerült csak odakeverednünk Botondhoz, aki a sok gratulációt fogadta, amit a lelkes rajongóitól kapott.

- Mégis eljöttél? - Mosolygott rám, azzal a cuki mosolyoval, amitől mindenki eltudna olvadni ott helyben.

- Muszáj volt!- kiabáltam, mert halláskárosodást kaptam.

- Nincs semmi bajod? - Vizsgálgatott.

- Nem, szerencsére túl éltem, de kicsit megsüketültem. Legszívesebben szétrúgnám a segged, de azt már más megtette helyettem. 

- Szeretlek!- mondta ki.

-  ŐRÜLT VAGY!- suttogtam, majd megcsókoltam. Az orra kicsit véres volt, és tutira veszem, hogy lesz egy monoklija, de legalább ennyivel megúszta és nem kellet hozzá mentőt hívni. 

- Nálam alszol?- Kérdezte Botond.

- Igen!- vágtam rá habozás nélkül. Andrásnak megköszöntem, hogy elhozott, meg még vigyázott is rám, bár arra nem volt szükség, mégis jó volt, hogy számíthattam rá. Regina csalódott volt, hogy ki kellet hagyni, de örült Botond sikerének, és kijelentette, hamarosan fogadni is fog rá. Anyám nem repesett az örömtől, amikor közöltem vele 11 után, hogy a barátomnál alszok, akivel sikerült kibékülnöm. Na, ennyit azokról,amiket elmondott nekem a megértésről meg a többiről. Mindegy! Újra volt fiúm, és ha nem is igazán értünk mindenben egyet, attól még szeretjük egymást.

A kedvenc könyvem ihlette a történetemet, és én így képzelem el a verekedést :