5 Fejezet Minden változik

Na, mi a véleményetek? A helyesírás miatt ismételten bocsi :)

 

5 Fejezet

Minden változik

Pár nap telt el azóta a nap óta, és az orrom szépen gyógyul. A tanárok megkérdezték mi történt, míg a szüleim észre se vették, mivel későn jöttek haza, vagy nem tartózkodtam otthon, amikor ők. Könnyű volt elkerülnöm a szüleimet, mivel fáradtan estek haza este, én arra aludtam, vagy gyorsan átsurrantam a szomszédba. Régebben is mindig így csináltam, vagyis akkoriban szoktam erre rá, amikor Botonddal bajok voltak, és segítettem rajta. Mondanom se kell, de a szüleim abból se vettek észre semmit, így számukra még mindig titok. Tegnap bejelentették, hogy nem lesz fűtés a suliba, de nem engedhetik el a napot, mert akkor be kell majd pótolnunk és így ma fagyoskodni fogunk. Reggel a szekrényemben turkáltam valami melegebb pulcsiért, de sehol se találtam, mivel jó pár hete anyám összeszedte az összes pulóveremet és valami szeretetszolgálatnak adta. Pontosan nem tudom melyiknek, mivel azóta kiment a fejemből, pedig mondta is. Amíg másoknak öröm és mosoly fog ülni az arcukra a ruháim miatt, én addig egy hideg teremben fogok fagyoskodni. Éljen a jó cselekedet!

- Botond, hol vagy most?- hívtam fel, miután rájöttem Bettivel nem vagyunk egy méreten, így ki is zártam a lehetőséget, hogy megpróbáljam magamra erőltetni akármelyik ruháját.

- Az egyetemen, miért? – szólt bele álmosan a készülékébe.

- Nincs kölcsönbe egy pulcsid a számomra?

- Minek kell neked az én pulóverem? – értetlenkedett, bár a helyében én is pont így reagáltam volna, ha valaki engem zaklat már korán reggel ekkora hülyeségekkel.

- Anyám odaadta a rászorulóknak a vastag pulóvereimet, mivel azt hitte kinőttem őket. Igen ám, de sajnos ma nem lesz fűtés az egész suliba, és Bettináé túl kicsi lenne rám, így utolsó lehetőségként jutottál eszembe te. Könyörgöm, nem akarok megfagyni – könyörögtem egy sort neki.

- Menj be a szobámba és válasz egyet – adta be a derekát.

- Kimosva kapod vissza – ígértem meg neki.

- Akkor vidd a többit is – nevetett fel, és letette. Gyors sebességgel szaladtam át a szomszédba, mivel siettem. Az anyukájukra csak egy kisebbfajta sokkot sikerült ráhoznom, amikor meglátta mennyire kipirultam, pedig nem is lakok olyan messze. Illedelmesen üdvözöltem, sőt még beszélgettünk is, miközben előszedtem Botond szekrényéből a kedvenc fekete pulóverét, amibe első látásra sikerült beleszeretnem. Közben Márta néni végig szidta a rendetlen fiát, hogy elkélne neki már egy rendmániás barátnő, aki kicsit megneveli. Tudtam, hogy ezzel rám céloz, de már megszoktam, mivel nem csak az én szüleim dédelgetnek hiúreményeket, de Botond anyukája is, míg az apja békén hagy minket ezzel.

- El fogunk késni!- rángatott ki az ajtón Bettina, mivel az anyukája elégé belejött a beszélgetésbe.

- Ráérsz délután?- kíváncsiskodott Márta néni.

- Sok a tanulni valóm – kerestem kifogást.

- Hozd át, és legalább Bettina is életében először megírja a háziját. Még én is segítek, sőt itt is aludhatsz, csapunk majd egy csak csajos partit mi hárman. – Ujjongott Bettina anyukája, nekem meg egy darab normális kifogás se jutott erre az eszembe, pedig Bettit elnézve elébb enne meszet, mint az anyjával tanulna.

- Rendben! – mondtam ki nehezen, de kicsúszott. – Viszlát! – köszöntem el, és már rohantunk is Bettivel a suliba.

- Basszus, ezt nem hiszem el!- kapkodtam levegő után, amikor észrevettem pont egyforma pulcsiba jöttünk Kevinnel. A kabátom levétele után tévedt pont arra a tekintetem, és mélyen ledöbbentett a látvány.

- Már az ízlésetek is egyezik – viccelődött a mellettem ülő Regina.

- Egyforma a…- jött rá Kevin, de a nevetéstől nem bírta befejezni.

- Micsoda véletlen! – jelentettem ki, nehogy még félreértés essen. Vannak olyan értelmiségiek, akik azt képzelik az agyukban biztos összedumáltunk, hogy abban jövünk ma suliba. Tudom a gondolkodásom néha kicsit dedós, de biztos vagyok benne, pár fejében megfordult a gondolat.

- Hol vetted? – nem számítottam, hogy felteszi ezt a kérdést Kevin.

- A bátyám szekrényéből! – kiabálta hangosan Bettina, akinek már nagyon jó kedve volt. Vártam mikor esik rám az égből egy hatalmas szikla, vagy csap agyon egy villám, de egyik se következett be. Mégis ott álltam teljesen megsemmisülten, mint valami idióta, és azt figyeltem milyen reakcióval reagál erre Kevin, de semmit se mutatott.

- Menjetek a helyetekre! – szólt ránk a terembe belépő tanár, így megmentve engem magyarázkodástól miért is van rajtam Betti bátyának ruhája. A napom végén fáradtan mentem haza, és semmi kedvem se volt semmihez. Mivel megígértem valamit, azt be is kell tartanom, ezért erőt vettem magamon, és bepakoltam a táskámba a másnapi tankönyveket meg füzeteket. A másik batyumba a hálócuccaimat szórtam, meg váltás ruhát holnapra, hogy ne Botond ruhájába menjek véletlen se iskolába. Este hat után írtam az élő, de láthatatlan szüleimnek egy üzenetet, hogy a szomszédban leszek, bár szerintem eszükbe se jutna hazaérve engem keresgélni, mivel eddig se sokszor nézték meg a szobámba ellenőrizni jelenlétemet.

- Mi a jelszó?- állta utamat Botond, amikor be akartam menni a bejárati ajtón.

- Húzzál arrébb? – találgattam.

- Nem talált, következő!

- Élvezem, hogy idegesíthetem Viktóriát? – tippeltem.

- Most az egyszer megkegyelmezek neked, és átengedlek – engedett be.

- Vegyem megtiszteltetésnek, hogy beengedtél jelszó nélkül?- szorítottam neki a falnak, miután letettem a táskáimat.

- Innentől csókolom a köszönés.

- Ki mondja?- pusziltam meg nevetve az arcát.

- Én!- mondta és megfordított, így ő szorított a falnak.

- El a kezekkel, most hozzám jött! – jelent meg az anyja.

- Miért?- nézet le rám értetlenül Botond.

- Csak csajos parti van! – kiabálta ki a szobájából Betti.

- Neked is? – ordibálta a húgának.

- Isten ments!- tiltakozott Bettina, pedig az anyja azt hitte, hogy végre lesz egy normális anya-lánya programjuk velem együtt, de ez most se jött össze.

- Nem baj, majd mi ketten jól el leszünk – tapsikolt Márta néni, én pedig az arcomra erőltettem egy mosolyt.

- Ha szükséged lesz rám, a szobámban leszek, kiálts és megyek segíteni – súgta a fülembe Botond. Az elején még kicsit feszengtem ettől a csajos akármitől, mivel nem voltunk egy korcsoportban, de aztán belejöttem és még élveztem is.

- Milyen érzés ritkán látni a szüleidet?- valahogyan erre terelődött köztünk a téma, de akkor még nem sejtettem, miért érdekli ez.

- Az elején még rossz volt, és sokat sírtam, de aztán megszoktam. Hiányoztak, hogy szinte nélkülük nőttem fel, ma már megértem azokat a dolgokat is, amiket régebben nem.

- Szerinted mi segített rájönni ezekre?

- Inkább ki, vagyis kik. Bettinával kisírtuk magunkat, míg Botond pótolta a testvéremet, akit szintén alig látok mostanság. Elmondása szerint sokat kell tanulnia, de tudom a barátnőjével van inkább, mint velem.  Ezt is sikerült megszoknom, és Boti miatt nem is hiányzik Norbi, akkor lennék bajban, ha ő kezdene elkerülni.

- Szerinted a fiam, hogyan fogadná a válásunkat?

- Nem tudom, de biztos összetörné, hiszen nagyon szereti a szüleit. Miért kérdezte? – kezdtem bele a körmöm kilakkozásába.

- Bízom benned annyira, hogy elmondjak egy titkot, de meg kell ígérned nem mondod el a gyerekeimnek.

- Ugye, nem készülnek elválni? – kaptam fel a fejemet.

- De, sajnos nincs más megoldás.

- Ez nem megoldás, hanem elmenekülés a problémák elől.

- Mi is tudjuk, de képtelenek vagyunk együtt élni továbbra is. Bele fáradtunk a színlelésbe, és a gyerekeik is felnőttek már, szóval majd a te segítségeddel sikerül feldolgozniuk.

- Ne!- tört ki belőlem a sírás. – Ha önök elválnak, akkor nem lesz nekem példa arra, hogy létezik sírig tartó házasság. Sérülni fog a személyiségem, és képtelen leszek tartós kapcsolatot kötni, mivel önök lesznek előttem a példa, hogy nincsen örökházasság, míg a halál el nem választ. – Bömböltem, mint egy kis elefánt.

- Megérkeztem! – csörtetett be az ajtón Botond apukája Tamás bácsi. Én őket csak nénizem, meg bácsizom, pedig ezerszer megmondták tegezzem őket nyugodtan, de ezt szoktam meg. – Mi a baja? – jött be a nappaliba köszönteni az ott lévőket, és megakadt a szeme rajtam.

- Elmondtam neki az igazat – válaszolta unottan Márta néni.

- Miről?- ráncolta a homlokát miközben a feleségét nézte.

- A vallásról, hiszen előbb vagy utóbb, úgy is megtudta volna. Legalább felkészül rá, és a gyerekeinknek lesz egy barátja, aki mellettük lesz a rémes időben.

- Hát, akkor tudják meg most!- csattant fel Tamás bácsi,amitől megijedtem egy picit. Kihívta a gyerekeit a nappaliba oda közénk, és szó szerint simán elmondta innentől vége a családjuknak. Elsőnek Bettina reagálta le a dolgot. A megszokott kérdésekkel bombázta a szüleit, akik megszokott módon higgadtan válaszoltak neki, majd beszaladt a szobájába.

- Viki, aludhatnék nálatok pár napig, amíg a szüleim normálisan helyrehozzák ezt az egész marhaságot? – nyögte ki Botond nehezen, mivel egy ilyen hír után nem sok kedve volt megszólalni csak elmenekülni otthonról.

- Persze!- bólintottam, és összeszedtem a táskáimat. – Köszöntem az ittlétet, és a körömlakott – szipogtam égő szemekkel. Kicsit később már a szobámban ültünk Botonddal, miközben próbáltunk rájönni, mitől ment tönkre a szülei csodálatos házassága.

- Elválnak, új családot alapítanak és rólunk teljesen megfeledkeznek. – dünnyögte szomorúan.

- Nem feledkeznek meg rólatok – nyugtattam.

- Idővel már a másik családjuk sokkalta fontosabb lesz, mint az előző.

 - Én itt leszek neked is, meg Bettinek is – fogtam meg a kezét.

- Nélküled elvesznék – ölelt meg erősen.

- Nem hagyom, hogy összeomolj, mert nekem is szükségem van rád. – húzódtam kicsit hátrébb tőle. Nem tudom, hogy ez a kialakult helyzet miatt, vagy csak úgy spontán jött, de azon kaptam magam, hogy ott ülünk és csókolózunk. Tényleg minden változik. A szülei elválnak, mi pedig felrúgjuk a sok felállított szabályunkat pár perc miatt.

  

4. Fejezet Múltbéli ismerős

4. Fejezet

Múltbéli ismerős

Az ember nem tudja megváltoztatni a múltját. Bármennyire kiszeretné törölni a rossz cselekedeteit képtelen rá, mivel a múltunk adta a kialakult életünket és ezzel a jövőnket. 8 vagy már 9 éve ismerem Botondot, és már millió dolgot megéltünk együtt. Voltak szép napjaink, de olykor bizony beborult az ég, és elégé rendesen összekaptunk. Az olyan pillanatokat szívesen kitörölnénk, vagy amikor megismerte Tinát. Róla már meséltem, vagyis említettem a nevét egypár alkalommal. 2 éve volt a barátságunk mélypontja, amikor azt hittük mindennek vége, de sikerült megmentenünk. Emlékszem akkor voltam 15 éves, és egy természettudományi versenyre készültem, amikor elkezdett furcsán viselkedni. Alig találkozott velem, sokáig kimaradozott, sőt olyan is előfordult, hogy haza se ment. Ez a furcsa viselkedés az anyjának is feltűnt, számon kérte rajta, és ahelyett, hogy minden helyre jött volna, inkább még rosszabbra fordult. Rá lehet fogni, akkor élte a lázadó kamasz korszakát, de ez több volt nála. A banda is abban az időben alakult meg, amiben Ádám az unokatesóm is becsatlakozott. Először nem tudtam miért marad ki éjszakánként, de aztán Ádám elmesélte, hogy az egyik volt bandataggal közismert néven csak Öcsivel elkezdett verekedni pénzért. A történet tisztára úgy festett, mint a Gyönyörű sorscsapásban, csak itt veszélyesebben, és majdnem rossz vége is lett. Ha András meg én nem lépünk közben, szerintem vasárnapi programom az lenne, hogy a sírjához vinnék ki friss virágot. Az unokabátya helyre tette, és az anyjuk se tudta meg a dolgot, így ez örökre a mi kis titkunk marad. Még azt is megtudtuk, hogy ehhez az egészhez nem csak Öcsinek, de az akkori barátnőjének is köze volt, vagyis Tinához. A csaj egy két lábon járó földre szállt gonosz, ami még csak pluszban növelte a bajokat. Magam se tudom miért, de Botond hirtelen észhez tért és minden helyre állt. Bejárt a suliba, nem maradozott ki későig, az anyjával is normálisabban bánt, a húgát se hanyagolta el, sőt engem se.

- Jó reggelt! – ébresztett fel Botond.

- Mennyi az idő? Milyen nap van ma? – törölgettem meg a szemeimet, hogy kicsit tisztuljon a kép.

- 9 óra múlott 5 perccel, és szombat van.

- Nincs valami dolgod? – ültem fel az ágyamban.

- Ma nincs, szóval mihez lenne kedved?

- Eljössz velem vásárolni? – dőltem vissza mellé.

- Valami más? – nézet rám könyörgően.

- Ma úgy terveztem elmegyek vásárolni Bettivel, Reginával és talán még Barbarát is elhívjuk.

- Utána?

- Estig nézelődnénk, kajálnánk, beülnénk egy jó filémre és csak aludni jönnék haza, vagy még azért se.

- Szóval egész napos szórakozás lesz nélkülem?

- Ha akarsz, akkor felőlem jöhetsz. Csak szerintem nem bírnád ki sokáig a húgoddal meg velem miközben cuki ruhákat válogatnánk.

- Szerintem már a jelenlétemmel megtudnám akadályozni, hogy megint valami ocsmány göncöt vegyél. – Ezzel arra utalt, mennyire elmaradott az ízlésem ilyen téren, míg az övé fényévekkel jobb.

- Na, mit mondasz?

- Benne vagyok, de csak akkor, ha például Norbi is jön, vagy Ádám.

- Kevin kikötés mikor lesz?

- Szerintem ő még nálam is később menne el veled vásárolni, maximum, ha jól megfizeted.

- Öltözz fel, és húzzunk le reggelizni! – parancsoltam rá.

- Így miért nem mehetek le? Nem vagyok elégé szexi?

- Itthon vannak a szüleim, bár alszanak, de nem kockáztatok.

- Pedig szívdöglesztő vagyok így – rázta meg szomorúan a helyét. Kicsit később sikerült összeszednem Bettinát, aki még mélyen aludt, majd Reginát is. Náluk mindig jókor jön egy kiadós vásárlás, és hidegen hagyja őket a fiúk jelenléte. Barbinál kicsit nehezebben ment a dolog, mivel neki alig volt hozzá kedve, meg Norbival is összekapott kicsit. Ekkor lépet közbe a szokásos duma arról, hogy a vásárlás majd jót tesz. Ez egy bizonyos részben baromira nagy hazugság, de másrészről elégé hasznos.

- Én választhatok filmet?- fordított magával szembe Ádám hirtelen.

- Rendben, de nem horror és nem valami 18 karikás – kötöttem ki.

- Biztos tele lesz sok okossággal, pláne hogy Ádám választja!– szólt be neki Regina.

- Ezt még lejátsszuk!- bökött az ujjával barátnőm felé az unokatesóm.

- Nézd kik csatlakoztak! – lökött picit meg Botond jelezve Kevin meg András is eljött, pedig őket nem is hívtam. Én nem, de ő igen.

- Te mekkora egy szemét vagy! – nevettem el magam.

- De egy nagyon helyes szemét –javított ki.

- Arra kezdjünk légyszi! – könyörgött nekünk Bettina miután túl voltunk Kevinnék köszöntésén.

- Miért? – meredt mindenki rá.

- Ott van egy tökre helyes pasas – válaszolta, mire kirobbant belőlünk a nevetés.

- Menjünk! – indultam meg viccből az irányba , de Botond hátulról elkapott, hogy ne tudjak tovább menni.

- Csak lassan a ....., neked itt van a fiúd – suttogta halkan, hogy rajtunk kívül más ne hallja, bár a zaj így is elnyomta volna.

- Ki az? – adtam az értetlent.

- Elég gyorsan tovább léptél – vigyorgott, de valami miatt hamar az arcára fagyott a vigyora. Nem tudtam mi történt, hogy mitől változott meg, amíg megfordulva szembe találtam magamat Tinával és a nővérével Vandával. Ők is kiszúrtak minket.

- Na, ne!- sziszegtem idegesen, és egyre csak nőtt bennem az ideg, amikor megindultak felénk.

- Nyugodj meg!- parancsolt rám Botond.

- Mi a baj?- érdeklődött Norbi.

- Nincs semmi, csak menjetek előre, majd megyünk utánatok – mondtam neki, és nehezen, de otthagytak minket. Biztosítottuk őket a mobiljaink be lesznek kapcsolva, meg sietünk, szóval menjenek csak. András inkább ott maradt velünk, mert valahonnét Öcsi is felbukkant és úgy tűnik időközben elégé összemelegedet a kis Tinácskával.

- Nem hittem, hogy itt találkozunk újra – szólalt meg elsőnek Tina.

- Én meg nem hittem, hogy újra találkozunk – morogtam, és próbáltam kiszabadulni Botond szorításából, aki tudta, ha elereszt én neki megyek.

- Még mindig verekszel? – érdeklődött Öcsi, de nem tőlem hanem Botondtól.

- Nem, mert van jobb dolgom is – válaszolta neki lazán.

- Ez a kis hogy is hívják ugye? – lépet hozzám közel Tina.

- Van nevem is!- kértem ki magamnak.

- Kit érdekel! – ingatta a fejét az a boszorkány.

- Szólj a barátnődre, hogy állítsa le magát – kérte Botond.

- Nem a barátnőm – túrt bele a hajába Öcsi.

- Szóval még arra se vagy jó, hogy a barátnője legyél – csipkedtem picit meg a hárpiát, akinek erre elborult valami ott bent.

- Nagyon gyorsan vegyél vissza aranyom, vagy én veszek vissza belőled – fenyegetett meg.

- Hú, de megijedtem! – fújtam egyet.

- Fejezzétek be, nem kell a fesztivál! – szólt ránk Vanda, aki ezek között az ész, mivel a másik kettő csak szánalmas csótány, még eltaposni se érdemes őket.

- Mindenki menjen a saját dolgára, és elég nagy ez a hely, hogy ne fussunk össze – folytatta András, aki megtudta őrizni a higgad gondolkodását.

- Még nem végeztünk, mert ezzel a kis tündérrel még elszámolni valóm van – élesítette a karmait az a hárpia.

- Nekünk nincsen semmi elszámolni valónk.

- Oh, dehogy nincs!- csettintett egyet és úgy nézet rám, hogy ha a szemmel ölni lehetne, akkor bizony már alulról szagolnám az ibolyát.

- Eressz el!- szóltam oda Botondnak, aki most valamiért engedelmeskedett a kérésemnek. – Gyorsan mond mit akarsz, mert még van rajtad kívül más elintézni valóm is. – Mikor befejeztem a mondandómat már csak annyit láttam, hogy valami közeledik az arcom felé. Ez a szemét bemosott nekem egyet, és még élvezte is. – A fenébe, vérzik az orrom – nyavalyogtam, mivel nem volt valami kellemes érzés. Miközben az orromat fogtam leléptek.

- Tudtam, hogy ez lesz, én megmondtam!- jelentettem ki Botond.

- Ott kellet volna hagyni őket – helyeselt Andris is.

- Basszus! – sziszegtem, - van zsebkendőtök?

- Mutasd mennyire vészes? – egyenesített ki az összegörnyedt testtartásomból. – Láttam már ennél vészesebbet is, mossuk meg.

- Botond, én visszamegyek a többiekhez, de eszetekbe se jusson utánuk menni. – Figyelmeztetett minket András, és magunkra hagyott minket. Nagyon sokan megbámultak minket, de legfőképpen engem, mivel én voltam az elszenvedő alanya ennek a galád támadásnak. A lányvécébe egyedül mentem be, míg ő kint maradt és fel-alá járkált idegességében.

- Hogy festek?- kérdeztem meg tőle is, bár a tükörben már felmértem mennyire rémesen festek.

- Akarod tudni?

- Nagyon gáz szerinted is? – hajtottam le a fejemet.

- Nem annyira, - próbált vigasztalni, - ha lehajtod a fejedet nem is látszik – viccelődött, amivel mosolyt csalt az arcomra.

- Ezzel adta vissza, amit tőlem kapott, amikor érted mentünk arra a sötét helyre Andrással.

- Tudom! – bólintott, - és ne hidd, hogy elfelejtettem.

- Remélem a történelem nem ismétli meg magát.

- Nem, eszemben sincsen megint átélni azokat a szörnyűségeket ismét.

- Szeretlek! – öleltem meg szorosan.

- Én is!- mondta, majd pár percig csak ott álltunk ketten kizárva a világot. Bettina már megint hiányol minket, így rákezdett a hívogatásokra meg az üzenetek küldözgetésére. Más választás hiányában megkerestük őket.

- Veled meg mi történt?- jött oda hozzám sebesen a bátyám.

- Elestem – hazudtam.

- Ennyire? – vizsgálta meg az orromat Norbi.

- Nagyon szerencsétlen vagyok – magyaráztam.

- Mi történt valójában? – fordult Botond felé a tesóm, mivel rájött belőlem úgyse tudja kiszedni.

- Összetalálkozott egy ajtóval, majd elesett – szépített még a hazugságon.

- Elégé csúnya – állapította meg Regina.

- Van alapozom,adjak? – ajánlotta fel Barbara.

- Kösz, megvagyok nélküle – emeltem fel a kezemet jelezve,,köszi de távol álljon tőlem a használata”.

- Nagyon fáj? – érdeklődött kedvesen Kevin, mire Ádám megnyomta.

- Nem!- sziszegtem, mert amúgy baromira fájt, és még a könnyeim is majdnem kijöttek. A napom másik része jobban telt, mivel pár óra után már el is felejtkeztem a fájó orromról. A napot egy elégé akció dús filmmel zártuk, bár a Tinával folytatót kedves kis összecsapásom is annak számított.

- Mikor lesz már vége?- takartam el a szememet, mert éppen sortűzben volt az ellenfél meg az ellenség. Ennyi ésszel még foci meccset is nézhettünk volna.

- Már nincsen sok vissza – mondta Kevin és megfogta a kezemet. A hülye zaj miatt alig hallottam mit mondott, de ki tudtam venni azért. Tiszta romantikus volt, vagyis másoknak annak tűnt volna, de nekem távol állt tőle. Össze voltam zárva másokkal, zaj volt, kényelmetlen helyen ültem a vett szatyrokkal és visszatért a fájás az orromba. Amúgy meg a másik kezemmel Botond kezét szorongattam, ami kezdett elfehéredni, így elengedtem egy pillanatra.

3 FEJEZET

3 Fejezet

Féltékenység

Még soha sem voltam féltékeny. Nem tudom pontosan milyen a szerelmi féltékenység, hiszen olyant csak a filmekben láttam. Eddigi életem során féltékeny csak hülye kis apróságok miatt voltam, mint például egy jobb cipő, egy jobb jegy és még sorolhatnám. Reggel álmosan sétáltam Betti mellett a suli felé, aki valami német dolgozatról beszélt nekem, de nem sokat értettem belőle, mert álmos voltam még.

- Figyelsz te rám? – torpant meg előttem barátnőm, aminek az lett a következménye, hogy egyenesen neki sétáltam.

- Persze, csak még reggel van – magyaráztam neki, de szerintem ő ebből csak annyit szűrt le, ,,reggel van”.

- Megint sokáig tanultál?

- Nem, csak nem tudtam aludni.

- A hülye bátyám nem hagyott békén?

- Csak sokáig beszélgettünk, ennyi az egész.

- Miről tudtok ennyit dumálni? Ha rólam beszéltek, akkor én megfojtom!

- Nyugodj meg, nem rólad beszültünk, és nem is szoktunk. – Nyugtattam le, vagyis próbáltam.

- Ajánlom is!

- Volt ma házi németből? – váltottam témát, mert sejtettem még megpróbálna kifaggatni arról is, hogy miről csevegünk, ami meg személyes magánügy.

- Éppen arról dumáltam neked 20 perce – fogta a fejét, és ismét belekezdett a magyarázásba. A suli előtt találkoztunk Reginával, akit már körbevett egy csomó srác, mire hozzá értünk.

- Sziasztok, már azt hittem nem is jöttök- fordult oda felénk faképnél hagyva hódolóit.

- Agyadra mentek már? – érdeklődött Betti felmérve kik vették körül barátnőnket még pár perccel ezelőtt.

- Csak kicsit, de szeretem, hogy foglakoznak velem – mosolygott Regina, majd kacsintott egyet az udvarló utánfutóinak. Első óra után az osztályban beszélgettünk leghátul csak mi hárman, amikor odajött hozzánk Kevin. Eddig még soha se jött közénk a haverjai nélkül, de most kivételesen csak egymaga szállt le hozzánk a mennyből. Regina szerint a helyes srácok mind a mennyországban laknak, és páran közülük a mi sulinkba járnak. Ha ez igaz, akkor Botond a pokolban lakik, mivel ő helyes, de egy csepp angyaliasság se szorult belé.

- Viki beszélhetnénk?- szólított meg, mire egy csomó diák felénk kapta a fejét.

- Persze!- bólintottam.

- Kijönnél velem a folyosóra? – kérte tőlem, én pedig nem tudtam nemet mondani erre. Valamiért az idióta osztálytársaink elkezdtek fütyülni, meg huhogni, mint a baglyok.

- Van valami bajod, vagy ilyesmi? – szegeztem neki a kérdésemet.

- Nem, csak Botond mondta, hogy milyen jó lenne, ha ma páros randira mennénk.

- Te is jössz? – Micsoda jó lesz majd nézni, ahogyan valami idióta csajjal megérkezik közénk, és elkezdik egymást falni.

- Nagyon úgy tűnik, hogy a dilis unokabátyám szeretné, de nem tudom miért.

- És kivel?

- Veled!

- Velem? – ha eddig nem jutottam az ájulás szélére, akkor most már ott vagyok.

- Páros randi nem emlékszel?

- Basszus, ezt nem hiszem el! – kaptam a fejemhez. – Botond ma akarja bemutatni nekem a barátnőjét, de fogalmam sincsen róla miért hívott el téged is. Ha nem akarsz jönni, én megértem.

- Nem mondtam, hogy nem szeretnék menni.

- Akkor ma páros randira megyünk – mosolyogtam kedvesen, és rajta se látszott annyira, hogy rá lett volna erőltetve a dolog. Ebből mi lesz, azt nem tudom, csak remélni tudom, hogy jól fog elsülni. Délután négyig megírtam a házi feladataimat és meg is tanultam, amit meg kellet, hogy anyám ne tudja azt mondani, addig nem enged el, amíg meg nem tanultam mindnet. Ma is sokáig dolgoznak, de mivel érett lány vagyok, így egyedül is képes vagyok feltalálni magam. Mindig ezt mondom, belül mégis tudom ez nem igaz. Szeretem őket, és a maguk furcsa módján ők is engem, csak annyit dolgoznak az emberiség miatt, hogy egy apró dologról megfeledkeznek, vagyis rólam. Talán a Botonddal való kapcsolatom azért olyan erős, mert próbálok hozzá ragaszkodni, ha már a szüleimhez nem tudok. Ezen gondolkodva estem be a hozzánk közeli pizzériába, ahol Botond, a barátnője meg Kevin várt rám.

- Bocsi a késésért, de még tanulnom is kellet – szabadkoztam és levettem magamról a fekete kabátomat.

- Minta diák! –,,dicsért” meg Botond.

- Egyesekkel ellenben én szoktam tanulni. Nem tudom milyen orvos lesz belőled, de ha rajtam múlna, szikét se látnál – vágtam neki vissza.

- Niki, ez itt a fogadott húgom Viki, Viki ő itt Niki a barátnőm – mutatott be minket egymásnak.

- Fogadott húg? – kérdezett vissza Niki, mivel Kevin már tudta a sztorit.

- Kilenc éves voltam amikor a szomszédba költöztek, és szépen megkértem legyen a bátyám, mivel a vérszerintit nagyritkán láttam csak. – Meséltem el neki a történetet.

- A szépen megkérni alatt, szó szerint rám parancsolt – javított bele Botond.

- Kicsit érdekes gyerek voltam – mentegetőztem.

- Most is az vagy – mondta Kevin.

- Köszi! – mosolyogtam rá nézve, majd vissza is fordultam Nikihez. – Ti hogy ismerkedtetek meg?

- A folyosón véletlenül egymásnak ütköztünk és beszélgettünk, majd elhívott randizni, én meg belementem. – Vázolta a dolgot Niki.

- Majd a gyerekeiteknek elmondhatjátok, hogy hogyan ismerkedtetek meg. Nagyon szeretem az Így jártam anyátokkal sorozatot és elgondolkodtam, hogy én is így mesélem el a kölyköknek, hogyan is ismertem meg az apjukat.

- Szegények! – véleményezte le Botond.

- Most mi van? Szerintem tök jó ötlet – kelt a védelmemre Kevin.

- Nektek el ment az eszetek! – jelentette ki Boti, és szorosabban markolta a barátnője kezét. Vajon, ha elmélyül a kapcsolatuk, akkor is megmarad a mi szokatlan kapcsolatunk? Vajon olyan lesz, mint amikor Tinával járt, és rólam teljesen megfeledkezett? Nem, ezt nem hagyhatom.

- Milyen pizzát hozhatok? – állt meg előttünk a pincérnő. Mindenki sorjában, na jó, össze meg vissza mondta milyen pizzát akar magának, amiből lett egy pici kavarodás.

- Mindjárt visszajövök! – álltam fel az asztaltól, és megkerestem a lánymosdót. Vagy húsz teljes percig álltam a tükör előtt magamat bámulva azon gondolkodva, hogyan alakul a jövőnk Botonddal, úgy, hogy neki van valakije, és nekem is majd lesz. Amikor Tinával járt, azt hittem tökre jó lesz, de egy idő után már messziről elkerült. Fogalmam se volt arról az apró dologról, hogy a volt barátnője majd teljesen ellenem fogja őt hangolni, és megakadályozza minden velem kapcsolatos dologban. Remélem Niki más, bár így elnézve elégé normális. Az ajtón kilépve belebotlottam Botondba.

- Te mit keresel a lány vécé előtt? – kérdeztem döbbenten kicsit hátrébb lépve tőle.

- Elég sokáig bent voltál, már kezdtem félni, hogy baj történt – nézet le rám aggodalmasan.

- Mégis mi? Belefulladtam?

- A te esetedben ez se egy kizárható tényező, mivel elégé szerencsétlen vagy.

- Tudod, én ezzel hódítok.

- Akkor Kevint nagyon meghódítottad.

- Mi a fenének hívtad el? Kértem tőled, hogy szólj bele?

- Mibe is pontosan?

- Az alakuló kapcsolatunkba.

- Az annyira alakuló kapcsolat, mint egy marék rozs – gúnyolódott.

- Nem is, mert egészen jól haladunk.

- Az nem haladás, hogy egymásra néztek öt percig, meg vigyorogtok.

- Mert így most tökre belém fog zúgni, hogy kedves unokatestvére rá könyörögte a dilis barátnőjét, aki nem tud magának egyedül pasit fogni. Kösz, szépen! – Indultam meg vissza a többiekhez, akik már türelmetlenül várták a pizzájukat meg minket.

- Mi tartott eddig? – kapta fel a fejét Kevin.

- Csak nagy volt a sor a mosdó előtt – hazudtam.

- Biztos! – legyintett Niki vigyorogva, hogy a szép fogai is tökéletesen látszottak.

- Niki te hová is jársz fogorvoshoz? – kérdeztem rá bunkón.

- Mi? – először megdöbbent, bár az ő helyében én is pont így reagáltam volna.

- Szépek a fogaid, ki csinálta? – ismételtem meg a kérdést, kicsit átformálva.

- Természetes módon, mert nem szeretem, ha idegenek nyúlkálnak a számba – válaszolta meg egy kis hatásszünet után.

- Rendmániás vagy? – folytattam a kérdezősködést.

- Igen, mert szeretem, ha nincs kupi körülöttem – vágta rá Niki a tökéletes választ.

- Akkor ti összeilletek, mert Botond elégé rendetlen. Az ágya alatt már szerintem kialakult egy másik faj a sok szennyes zokni miatt. – Viccelődtem, amúgy nem is annyira rendetlen, vagyis nálam nem.

- Viki fejezd be! – szólt rám Botond.

- Csak szeretném kicsit jobban megismerni a barátnődet, hiszen úgy is sokat fogunk találkozni a közeljövőben, vagy eltiltod tőlem? – fordultam felé. Botond már kezdte megelégelni a viselkedésemet, de mivel ő beleszólt egy olyan dologba, amibe nem kellet volna, így visszakapja.

- Ha így folytatod, akkor igen – felelte a barátom, amit csak egy gúny vigyorral tudtam lereagálni.

- Már érkezik is a pizza – közölte velünk Kevin, és igaza is lett. Evés után Niki Botonddal együtt eltűnt, amit nem is bántam, mert így legalább kettesben maradhattam vele. Annyira jól éreztem magam miközben hazakísért, hogy ki is ment a fejemből mennyire bunkón viselkedtem. Azért volt már amikor ennél is rosszabb voltam, de ez se volt nevezhető éppen túlságosan kedvesnek az én részemről. Szerintem nem kellet volna a fogairól dumálni, de mindegy. Tíz órára elkészültem mindennel, és készülődtem lefeküdni, amikor az erkélyajtómon kopogtak. Először kicsit megrémültem, mivel senki se lenne olyan hülye, hogy ott jöjjön be a házba, kivétel persze Botond. Most se tévedtem, mert ő állt ott kicsit dühösen.

- Remélem tudod mennyire mérges vagyok rád? – indította ezzel a beszélgetésünket.

- Bejössz, vagy ott állva adod nekem a szentleckét? – azért ezt fontos volt tőle megkérdeznem.

- Bemegyek! – jelentette ki, amúgy szerintem fázott, szóval alapjáraton is bejött volna.

- Bocsi, csak kicsit felhúztál a kis segítségeddel.

- Csak segíteni akartam neked, nem pedig keresztbe tenni.

- Tudom, én meg hülyén viselkedtem.

- Örülök neki, hogy bevallod – hümmögött egy sort, és leült az ágyamra. – Féltékeny voltál ugye?

- Csak picit – vallottam be.

- Többet nem kell féltékenynek lenned, szakítottam vele.

- Micsoda? – ültem le mellé.

- Nem illetünk egymáshoz.

- Dühös vagy rám?

- Az nem kifejezés.

- Jó hír, tényleg közelebb kerültem Kevinhez – próbáltam feldobni, de válaszképpen csak fejbe vágott az egyik vánkosommal. – Nem akartam, hogy megint egy Tina féle lányt szedj össze.

- Már ki tudom szúrni messziről az olyanokat – nyugtatott meg.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy ha összejövök Kevinnel, akkor minden megváltozik, vagyis csak az együtt alvásos rész. – Közöltem vele a száraz tényt.

- Pedig az a legjobb – szomorodott el elégé színészesre véve a figurát.

- A horkolásoddal – tettem hozzá.

- Meg a rugdosási rohamaiddal. Régebben minden olyan könnyebb volt, mi változott?

- Felnőttünk, vagyis én felnőttem.

- Szerintem te még mindig az a kis pöttöm tündér vagy, akit 8 évvel ezelőtt megismertem. Te kilenc éves voltál, most meg 17 vagy.

- Eljárt az idő – hajtottam le a fejem. – Szerinted ha családunk lesz, akkor is megmarad a barátságunk?

- Az attól függ! – csattant fel.

- Mitől?

- Hogy addig nem öllek meg, vagy te engem.

- Szerintem egyikünk se öli meg a másikat, vagyis remélem, mert nem akarok börtönbe kerülni. – Nevettünk ezen egy jót, és már nyoma se volt a rosszkedvnek.

- Az első gyerekedet rólam fogod elnevezni.

- Mi lesz akkor, ha lány lesz?

- Akkor is!- puszilta meg a homlokomat.

- Itt alszol? – kérdeztem rá.

- Egyedül vagy megint?

- Igen, mivel Norbi nem jött, gondolom a barátnőjével van, vagy mit tudom. – Vontam meg a vállaimat.

- Ezen esetben jobb lesz, ha maradok. Hogyan vennék ki magát, hogy gonosz módon haza megyek, amikor rád ezernyi veszély les.

- Minden lánynak kell egy megmentő, azt hiszem nekem te vagy. - Sok minden van, ami összeköti a barátokat. Egy jóleső nevetés egy kínos incidensen, egymás vigasztalása a nehéz időkben, a képesség, hogy megbocsássunk egymásnak. De ami a barátokat a legszorosabban összefűzi, az a közös titok, amely megváltoztat mindent.

 

Ilyen fejet vágok, amikor gondolkodok.

2 FEJEZET :)

BOCSI A HELYESÍRÁS MIATT :)

2 Fejezet

Az unokatestvér

Péntek lévén Bettinél gyűltünk össze csak csajos partira.

- Mit nézünk? – dobta fel közöttünk a kérdést Betti csak azért, hogy ne mindig azt nézzük, amit ő akar.

- Valami romantikus filmet – válaszolta Regina.

- Inkább sorozatot – mondtam unottan, mivel semmi olyan filmje nem volt, amit szívesen megnéztem volna, de sorozatból rengeteg.

- Melyiket? -  fordult felém Betti.

- Így jártam anyátokkal? – választottam ki a kedvencemet, mivel már vagy ezerszer megnéztem az eddig megjelent összes részt, de még mindig nem unom. Szerintem őket képtelenség megunni, mivel olyanok, mint a Jóbarátok.

- Oké! – egyeztek bele, így már indítottam is.A sorozatok az én asztalom, míg Bettié a filmek és Regina szokta az édességet szolgáltatni. Míg ott bámultuk a tévében a negyedik évadot, egyszer csak befutott Botond, aki nem egyedül érkezett, mert vele volt az unokabátya Andris és az unokaöccse Kevin is.

- Nem mondod, hogy ebben képes vagy más előtt mutatkozni? – állt meg előttem Botond csípőre tett kezekkel.

- Most mi a bajod a pólómmal? – néztem fel rá kábán a sötétben.

- Nincs ennél valami jobb? – ült le mellém miután üdvözölte a húgát meg Reginát.

- Nincs! – tiltakoztam, - már ötödikes korom óta hordóm és nagyon aranyos a kis pillangó – vigyorogtam.

- Kevin is itt van – suttogta a fülembe, mintha nem hallanám milyen hangosan beszél a konyhában Botond szüleivel.

- És? – sejtettem mennyire elpirultam, bár Boti tisztában volt mit is érzek az unokaöccse iránt. Még szép, hogy tudta, mivel örömmel ugratott vele a szemét.

- Adjak egy normálisabb pólót?

- De nem valami sátánosat! – csattantam fel.

- Ti meg miről pusmogtok? – hajolt közelebb hozzánk Andris, aki bejött a nappaliba a konyhából, míg öccse kint maradt még.

- Semmiről! – hazudtam, és gyorsan felrángattam Botondot a földről, hogy a szobájába eltűnve lecseréljem a felsőmet egy

,, jobbra”.

- Ez van, a többi mocskos – dobta oda nekem az egyik nem túl színes pólóját.

- Ehhez kutyanyakörv és lánc jár?– viccelődtem.

- Adjak azt is? – poénkódot.

- Van?

- Persze, kell?

- Most viccet félretéve, neked mi a fenének kutyalánc, hiszen nincs is kutyátok?

- Nem csak a kutyának kell lánc, tök sok embernek van a gatyáján.

- De minek?

- Mert tökre dizájnos.

- Gratulálok hozzá! – veregettem hátba.

- Siess! – tapsolt párat.

- Fordulj el! – kértem tőle.

- Minek?

- Mert át szeretném venni, vagy nézni akarsz közben?

- Úgy csinálsz, mintha nem láttalak volna már ……. , inkább elfordulok! – adta meg magát, mivel többségében nekem soha se tudott eddig nemet mondani. Eddigi rekordja egy teljes óra volt, mert utána mégis megcsinálta azt, amit nem nagyon szeretett volna, de én kértem rá. Mikor visszamentünk a többiekhez Kevin már ott ült pont a helyemen.

- A helyemen ülsz – mentem egyenesen hozzá.

- Sajnálom,de így jártál. – Kacsintott, és én teljesen megsemmisültem. Kevin olyan fiú volt, aki után mindenki megfordul, ha elhaladt mellettük. Mivel az osztálytársam, így órákon is sokszor kalandozik felé a tekintetem, ami nem bűn, mivel nagyon szép látvány.

- Akkor sajnos új helyet kell keresnem – mondtam szomorúan, és leültem Regina mellé.

- Ott jobb? – kérdezte Kevin rám mosolyogva, amitől már TKO-s kiütés voltam.

- Aha! – mondtam vigyorogva.

- Mit néztetek? – érdeklődött András kényelmesen elhelyezkedve a kanapén, mellette az engem figyelő Botonddal.

- Így jártam anyátokkal – válaszolta Regina kicsit álmosan.

- Meg se kérdezem kinek az ötlete volt – dobott meg Botond egy párnával, amit vissza is dobtam.

- Hé, a házban nincsen dobálózás! – szólt ránk Bettina  anyukája.

- Félted anyuci a vázákat? – szólt ki neki drága fia, amitől belőlünk kitört a röhögés. Erre az anyjuk nem tudott mit válaszolni, így inkább folytatta a kinti dumapartit Kevinnék szüleivel. A továbbiakban a nagy kanapén elterülve néztük tovább a sorozatot.

- Itt maradsz éjszakára? – suttogta Botond a fülembe.

- Igen! – Vágtam rá a választ, - de Bettina miatt.

- Összetöröd a szívemet, te kis boszorkány!

- Boszorkány? Szerinted, ha boszi lennék, akkor itt dekkolnék a kanapétokon? Amúgy meg mutass már a lányról képet, mert kivi vagyok.

- Aki túl kíváncsi az hamar megöregszik, és én nem akarom, hogy hamar megöregedj. – Ölelt át.

- Köszönöm! – nevettem fel, talán kicsit hangosan is, mert Bettina felénk fordult, de hamar megunta.

- Ha meggondolnád magad, és este átjönnél, akkor talán mutatok róla képet. – Folytatta Botond. Tudom, egyesek ezt félreérthetik, de mi tudjuk, hogy csak barátok vagyunk, és azok is maradunk. Olyan éjfél körül hívott fel Ádám, aki kicsit becsípett, így azt se tudta kit hív fel. Amúgy ő nem részeges, csak elmondása szerint boldog modern fiatal, aki bulis beállítottságú.

- Ideje lenne menni! – tápászkodott fel a kanapéról András.

- Nem hagyhatjuk magukra a csinos csajszikat – nézet rám nagy boci szemekkel Kevin.

- Csinos vagyok!- ujjongtam.

- Reginára mondta, - törte le a jó kedvem virágát Botond ezzel a meg szólalással.

- Haha!- vicsorogtam rá Botondra, akit szórakoztatott égő helyzetem.

- Jó éjt! – köszöntek el tőlünk, és sajnos haza mentek, pedig szívesen partiztam volna még Kevinnel. Azt hiszem, a fantáziám enyhén mocskos.

- Nem alszol velem?- rántott le maga mellé vissza Botond, amikor megindultam Regináék után.

- Ha akarsz, akkor aludhatsz vele is, nem haragszom meg – szólt vissza Bettina.

- Eleget vagyok vele, meg horkol és nagyon hangosan – mondtam a lányoknak.

- Te meg rugdosó pöttöm tündér vagy – lökött meg egy picit.

- Nem is! – kértem ki magamnak.

- Inkább menjünk, a mocskosabb részleteket már nem várom meg – tűnt el Regina, akinek ennyi is bőven sok volt belőlünk.

- Amúgy az én szobámban van a pólód - emlékeztetett eme kis apróságra.

- Nyertél!- adtam meg magam, mivel az a kedvenc pólóm. Lezuhanyoztam gyorsan, és jó éjszakát kívántam a szüleiknek, akik már alig álltak a lábukon.

- Mi tartott eddig? – kért számon Botond, amikor beléptem a szobájába.

- Letusoltam, meg beszélgettem a szüleiddel.

- Már értem, amúgy nem tudtál volna sietni?

- Ismered anyádat? Tudod mennyit képes beszélni, nagy pofátlanságnak lett volna tőlem otthagyni őt. – Mentegetőztem.

- De engem pofátlan módon megvárattál.

- Most ezen akarsz vitázni? – meredtem rá döbbent képpel.

- Akarsz ezen vitázni? – kérdezett vissza.

- Nem, és remélem te se, mert álmos vagyok. – Feküdtem le az ágyra.

- Mindjárt visszajövők! – ígérte meg.

- De siess, mert ha bealszom, akkor engem négy ágyú se fogsz tudni felkelteni – kiabáltam utána. Szerencsére még ébren voltam, amikor visszatért.

- Látód ilyen, amikor az ember siet, nem áll le feleslegesen csevegni senkivel – feküdt le mellém az ágyba, és elkezdte megkeresni a barátnőjének a képét.

- Uram Isten! – kiáltottam fel, amikor megláttam a lányt. – Ezt meg hol szedted össze?

- Az egyik fellépésen oda jött beszéltünk, a többit meg képzeld el.

- Ha a szépség bűn lenne, akkor bizony ez a csaj nagy bajban lenne.

- Ja, nekem is bejön.

- A fogai is szépek – dicsértem meg.

- Majd megmondom neki, hogy a másik húgomnak bejönnek a fogaid.

- Örülni fog neki, mert tényleg szépek. Kérdezd majd meg tőle hová jár fogdoktorhoz.

- Nem felejtem el – ígérte meg. Pár perc után már mindketten mélyen aludtunk.