22. FEJEZET
Őrült:)
Nyáron több rész jön, így már alig várom, hogy elkezdődjön a szünet. Remélem ti is így vagytok ezzel. Jó olvasást kívánok! u.i.: bocsi a hibákért :(
- Tényleg végig akarod nézni? - kérdezte tőlem András, miközben én összeszorított fogakkal bámultam a semmibe.
- Aha!- bólogattam nagy nehezen. Próbáltam nyugton maradni, de egy ilyen helyzetben képtelen voltam, és amúgy is látszott rajtam, hogy nincs minden rendben velem.
- Bármikor elmehetünk, csak ..... - kezdett bele, én meg közbevágtam.
- Nem, maradunk!- Jelentettem ki, és ekkor kezdett megtelni a helyszín diákokkal.
Pár órával előtte
Boton meg én összekaptunk, ami nem akkora hír, mert mi mindig összekapunk valami kis hülyeségen. Jó, most nem egy kis hülyeségen kaptunk össze, hanem a lejárt lemeznek számító verekedés váltotta ki a viszonyunk változását. Én még mindig azt akarom, hogy hagyja abba, mert csak magának árt vele, míg ő kitart mellette, mivel elmondása szerint neki szüksége van rá. Itt jön elő a kérdés, hogy akkor rám nincsen szüksége?
- Mit nézünk meg? - kérdezte tőlem anyám este, amikor mindketten fáradtan ültünk a nappaliban. A mai nap kész katasztrófa volt számomra, mivel nagyi reggel beállított, és elvitt magukhoz pakolászni. Mondanom sem kell, korán reggel senki sem akar arra kelni, hogy egy idős hölgy ott áll az ágya mellet, és közli vele, hogy a padláson lévő régi holmikat kell leltárba venni, és szortírozni. A napom másik csúcspontja a Norbival való vitám volt, mivel ő is eljött, mert nem hagyták volna nagyiék, hogy kihagyja ezt a ,,remek" szórakozást. Adott volt egy padlás, egy csomó gönc és két idióta testvér, akik mindenen összevesznek.
- Mi van?
- Tökéletes hang,27 idegen igen, Mamma Mia!, és a Római vakáció. Na, melyik legyen?
- Legyen az első!- böktem rá, majd elrohantam kukoricát pattogtatni, mert nálunk csak úgy jó a film. Miközben kint ácsorogtam a nyuszis papucsomban, csöngettek. Tudtam, hogy nem apám az, mivel szokásához híven ma is sokáig kell dolgoznia, meg amúgy is bejött volna, mert neki van kulcsa. Anya nyitotta ki, mivel ő közelebb volt, meg amúgy is unta már az állandó ücsörgést.
- Viki, hozzád jöttek!- kiabált be nekem anyám a konyhába.
- Ki az? - kérdeztem vissza, de szerintem anyám nem hallotta, mert válasz nélkül maradt a kérdés. Amúgy, magamtól is rájöttem, hogy Botond jött át.
- Szia!- köszönt oda nekem.
- Szia!- Köszöntöttem én is.
- Ráérsz pár percre? - Érdeklődött Botond, mire én csak bólintottam, és megindultunk a szobám felé. Mikor becsuktam az ajtót, vettem egy hatalmas levegőt, mivel kezdtem szédülni. Totálisan úgy éreztem magam, mint egy szerelmes tini, mert az is voltam.
- Miért jöttél?- fordultam felé.
- Tudom, hogy nem bírod, amikor verekszem, de ha legalább egy meccset látná, talán más lenne a véleményed. Ma lesz este egy, amire eljöhetnél.
- Már láttam egyet, és az bőven elég volt.
- Jó, de ez most más lesz!- Próbált rám hatni, de elhatároztam magam, így még ő is kevés volt hozzá, hogy megváltoztassa a véleményemet.
- Mégis miben lesz más? Itt talán nem arra megy ki az egész, hogy egymást agyonverjétek?
- Nem szoktunk egymást ,,agyonverni", mi csak bunyózunk egy jót, és a végén az egyikünk nyer egy rakás pénzt.
- Ha, csak ezért jöttél, akkor szia!- intettem neki, és kinyitottam a szobám ajtaját.
- Viki, én nem akarom, hogy így legyen vége, hiszen olyan nehezen jöttünk össze.
- Én se szeretném, de választottál, és a választásod nem rám esett.
- Hát, rendben!- bólintott szomorúan. - Ha, mégis elakarnál jönni, akkor hívd fel Andrist.
- Miért? - Néztem rá értetlenül.
- Hogy biztonságban légy, mert ő talán még nálam is jobban megtud védeni. - Válaszolta,majd megpuszilta a homlokomat, és elment. Még vártam pár percet, mielőtt bementem a nappaliba, mivel elégé fel voltam dúlva.
- Bocsánatot kérni jött? - Nézett rám anyám, amikor leültem mellé a kanapára.
- Nem, más miatt.
- Mit akart?
- Csak beszélgetni. - Vágtam oda neki röviden.
- Szerintem jobb is, hogy befejeztétek, mert az a fiú, csak bajt hozott volna rád!
- Micsoda? - Döbbentem meg anyám mondatán. Eddig mindig azon volt, hogy mennyire összeillünk, meg mennyire örül neki, hogy Botond mellettem van stb..., most meg ezt mondja. Igen, van rá példa, hogy valakinek a véleménye ennyire gyökeresen megváltozzon.
- Az anyja elmesélt pár dolgot róla, amitől teljesen tátva maradt a szám. Te tudtad, hogy pénzért verekedett? - Megint tátva maradt a szája, mert leolvasta a válaszomat az arcomról. - Te, tudtad!- bökte ki sokkos állapotban.
- Anya, én ...- kezdtem volna magyarázkodni, de felemelte a kezét, jelezve, fogjam be.
- Mióta tudod?
- Két éve, lassan már három.
- Nekem meg, nem szóltál róla?
- Jobb volt, hogy nem tudod.
- Kislányom, most csalódtam benned!- jelentette ki nekem.
- Anya, régen, ha el is akartam volna mondani, akkor se tudtam volna. Mindig sokáig dolgoztál, és csak egy kis lapon kommunikáltunk egymással.
- Jó, elismerem, hogy elhanyagoltalak, de ez akkor sem egy kis dolog, meg kellet volna beszélned velünk, vagy legalább velem.
- Tudom, de ezer okom volt akkor, miért volt jobb megoldás a hallgatás. - Nem kiabáltam, és ő sem. Eszembe se jutott vitatkozni vele, mert terhes, és egy kis idegesség is árthat a babának. Ha miattam vetélne el, soha sem bocsátaná meg, mivel már most többet foglalkozik az új kistesómmal, mint velem annak idején, pedig még meg se született.
- Ilyen többet elő ne forduljon!- szólt rám anyám parancsolóan.
- Rendben!- egyeztem bele, hogy innentől nem lesz több ekkora titkom az édesanyám előtt.
- Akarsz róla beszélni? - Kérdezte meg pár perc eltelte után.
- Nem igazán, de annyit tudnod kell, hogy cseszettül, de szerelmes vagyok Botondba, és ezen semmi sem változtathat.
- Szerintem ezzel én előbb tisztában voltam, mint te. Egy rendes anya, amilyen én szeretnék lenni, azt mondaná, verd ki a fejedből, de tudom, hogy ez nem így működik. Eltilthatlak tőle, mert jogom van hozz, de ismerlek már, tudom milyen makacs vagy. Tudom, ezen vitatkozhatnánk évekig, aminek az lenne a vége, hogy évekig nem beszélnénk egymással. Már nagy lány vagy, hamarosan nagykorú leszel, így magad is el tudod dönteni mit akarsz, de tud, rám számíthatsz bármiben, mert melletted állok.
- Tudom, és köszönöm!- töröltem meg a szemem. Ez volt életem első olyan beszélgetése vele, amit megkönnyeztem. - Most muszáj elmennem, de 11-re itthon leszek. - Ígértem meg.
- Hová mész?
- Beszélnem kell Reginával, - hazudtam, vagyis csak félig, mert felakartam keresni őt is, de más terveim voltak az estével kapcsolatban. Felöltöztem és elmentem a barátnőmhöz. Regina természetesen bármikor falazott volna nekem, mivel tisztában volt vele, képtelen lennék őrültségeket elkövetni, mint ő.
- Én is mehetek? - Már előre sejtettem mi lesz az első kérdése, amikor elmondtam neki mindent a szobájában.
- Előbb beszélek Andrással, aztán válaszolok, oké?
- Oké!- mondta, majd kiment, mert a húga valamit széttört kint a folyosón. Gyorsan kikeresem András számát, és felhívtam. Körülbelül 15 percig győzködtem, mire hajlandó volt átgondolni a hallottakat. Ő azon a véleményen volt, hogy nekem nincs semmi keresnivalóm ott, amivel az egyik részem egyetértett, míg a másik hajthatatlannak bizonyult. Innentől az események olyan gyorsan teltek, hogy szinte azt se tudtam hol is áll a fejem. Még az egyik pillanatban Regina ágyán ültem, míg a másikban András mellett álltam körbevéve egy csomó idegennel. Már ismerős volt a helyzet, mivel volt benne részem egyszer vagy talán többször, de ez tényleg más volt.
- Tényleg végig akarod nézni? - kérdezte tőlem András, miközben én összeszorított fogakkal bámultam a semmibe.
- Aha!- bólogattam nagy nehezen. Próbáltam nyugton maradni, de egy ilyen helyzetben képtelen voltam, és amúgy is látszott rajtam, hogy nincs minden rendben velem.
- Bármikor elmehetünk, csak ..... - kezdett bele, én meg közbevágtam.
- Nem, maradunk!- Jelentettem ki, és ekkor kezdett megtelni a helyszín diákokkal.
Regina még se jöhetett el, mivel motorral jöttünk, és nem fért volna fel rá. Kicsit félve engedett el, de megkért, hogy majd hívjam fel, mert kíváncsi mi lesz a végeredmény.
- Nyugi, nem lesz semmi baj!- nyugtatott meg, és átkarolta a vállamat biztatásképpen.
- Nem fogom ezt, annyiban hagyni, mert még mindig őrültségnek tartom.
- Én se, de elégé önfejű, így vagy megszoksz, vagy megszöksz.
- Bárcsak minden másképpen történt volna!- suttogtam, és a verekedésre készülő fiúmat kezdtem figyelni. Botond egy nálánál sokkalta magasabb, és izmosabb sráccal került szembe, akinek feltett szándéka volt kicsinálni őt. Talán húsz perc se telt el, amikor behúzott egyet a barátomnak, aki picit megingott. A kiabáló tömeg miatt, alig tudtam kivenni a saját gondolataimat is, nem hogy még beszélni tudtam volna Andrissal, aki szintén hangosan drukkolt. A mérkőzés (nagy csodára) Botond győzelmével zárult le.
- Nem hittem volna, hogy nyer!- ordibálta bele a fülembe Andris.
- Én se!- suttogtam, inkább magamnak, mint neki. Kicsit később sikerült csak odakeverednünk Botondhoz, aki a sok gratulációt fogadta, amit a lelkes rajongóitól kapott.
- Mégis eljöttél? - Mosolygott rám, azzal a cuki mosolyoval, amitől mindenki eltudna olvadni ott helyben.
- Muszáj volt!- kiabáltam, mert halláskárosodást kaptam.
- Nincs semmi bajod? - Vizsgálgatott.
- Nem, szerencsére túl éltem, de kicsit megsüketültem. Legszívesebben szétrúgnám a segged, de azt már más megtette helyettem.
- Szeretlek!- mondta ki.
- ŐRÜLT VAGY!- suttogtam, majd megcsókoltam. Az orra kicsit véres volt, és tutira veszem, hogy lesz egy monoklija, de legalább ennyivel megúszta és nem kellet hozzá mentőt hívni.
- Nálam alszol?- Kérdezte Botond.
- Igen!- vágtam rá habozás nélkül. Andrásnak megköszöntem, hogy elhozott, meg még vigyázott is rám, bár arra nem volt szükség, mégis jó volt, hogy számíthattam rá. Regina csalódott volt, hogy ki kellet hagyni, de örült Botond sikerének, és kijelentette, hamarosan fogadni is fog rá. Anyám nem repesett az örömtől, amikor közöltem vele 11 után, hogy a barátomnál alszok, akivel sikerült kibékülnöm. Na, ennyit azokról,amiket elmondott nekem a megértésről meg a többiről. Mindegy! Újra volt fiúm, és ha nem is igazán értünk mindenben egyet, attól még szeretjük egymást.
A kedvenc könyvem ihlette a történetemet, és én így képzelem el a verekedést :
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése