3 FEJEZET

3 Fejezet

Féltékenység

Még soha sem voltam féltékeny. Nem tudom pontosan milyen a szerelmi féltékenység, hiszen olyant csak a filmekben láttam. Eddigi életem során féltékeny csak hülye kis apróságok miatt voltam, mint például egy jobb cipő, egy jobb jegy és még sorolhatnám. Reggel álmosan sétáltam Betti mellett a suli felé, aki valami német dolgozatról beszélt nekem, de nem sokat értettem belőle, mert álmos voltam még.

- Figyelsz te rám? – torpant meg előttem barátnőm, aminek az lett a következménye, hogy egyenesen neki sétáltam.

- Persze, csak még reggel van – magyaráztam neki, de szerintem ő ebből csak annyit szűrt le, ,,reggel van”.

- Megint sokáig tanultál?

- Nem, csak nem tudtam aludni.

- A hülye bátyám nem hagyott békén?

- Csak sokáig beszélgettünk, ennyi az egész.

- Miről tudtok ennyit dumálni? Ha rólam beszéltek, akkor én megfojtom!

- Nyugodj meg, nem rólad beszültünk, és nem is szoktunk. – Nyugtattam le, vagyis próbáltam.

- Ajánlom is!

- Volt ma házi németből? – váltottam témát, mert sejtettem még megpróbálna kifaggatni arról is, hogy miről csevegünk, ami meg személyes magánügy.

- Éppen arról dumáltam neked 20 perce – fogta a fejét, és ismét belekezdett a magyarázásba. A suli előtt találkoztunk Reginával, akit már körbevett egy csomó srác, mire hozzá értünk.

- Sziasztok, már azt hittem nem is jöttök- fordult oda felénk faképnél hagyva hódolóit.

- Agyadra mentek már? – érdeklődött Betti felmérve kik vették körül barátnőnket még pár perccel ezelőtt.

- Csak kicsit, de szeretem, hogy foglakoznak velem – mosolygott Regina, majd kacsintott egyet az udvarló utánfutóinak. Első óra után az osztályban beszélgettünk leghátul csak mi hárman, amikor odajött hozzánk Kevin. Eddig még soha se jött közénk a haverjai nélkül, de most kivételesen csak egymaga szállt le hozzánk a mennyből. Regina szerint a helyes srácok mind a mennyországban laknak, és páran közülük a mi sulinkba járnak. Ha ez igaz, akkor Botond a pokolban lakik, mivel ő helyes, de egy csepp angyaliasság se szorult belé.

- Viki beszélhetnénk?- szólított meg, mire egy csomó diák felénk kapta a fejét.

- Persze!- bólintottam.

- Kijönnél velem a folyosóra? – kérte tőlem, én pedig nem tudtam nemet mondani erre. Valamiért az idióta osztálytársaink elkezdtek fütyülni, meg huhogni, mint a baglyok.

- Van valami bajod, vagy ilyesmi? – szegeztem neki a kérdésemet.

- Nem, csak Botond mondta, hogy milyen jó lenne, ha ma páros randira mennénk.

- Te is jössz? – Micsoda jó lesz majd nézni, ahogyan valami idióta csajjal megérkezik közénk, és elkezdik egymást falni.

- Nagyon úgy tűnik, hogy a dilis unokabátyám szeretné, de nem tudom miért.

- És kivel?

- Veled!

- Velem? – ha eddig nem jutottam az ájulás szélére, akkor most már ott vagyok.

- Páros randi nem emlékszel?

- Basszus, ezt nem hiszem el! – kaptam a fejemhez. – Botond ma akarja bemutatni nekem a barátnőjét, de fogalmam sincsen róla miért hívott el téged is. Ha nem akarsz jönni, én megértem.

- Nem mondtam, hogy nem szeretnék menni.

- Akkor ma páros randira megyünk – mosolyogtam kedvesen, és rajta se látszott annyira, hogy rá lett volna erőltetve a dolog. Ebből mi lesz, azt nem tudom, csak remélni tudom, hogy jól fog elsülni. Délután négyig megírtam a házi feladataimat és meg is tanultam, amit meg kellet, hogy anyám ne tudja azt mondani, addig nem enged el, amíg meg nem tanultam mindnet. Ma is sokáig dolgoznak, de mivel érett lány vagyok, így egyedül is képes vagyok feltalálni magam. Mindig ezt mondom, belül mégis tudom ez nem igaz. Szeretem őket, és a maguk furcsa módján ők is engem, csak annyit dolgoznak az emberiség miatt, hogy egy apró dologról megfeledkeznek, vagyis rólam. Talán a Botonddal való kapcsolatom azért olyan erős, mert próbálok hozzá ragaszkodni, ha már a szüleimhez nem tudok. Ezen gondolkodva estem be a hozzánk közeli pizzériába, ahol Botond, a barátnője meg Kevin várt rám.

- Bocsi a késésért, de még tanulnom is kellet – szabadkoztam és levettem magamról a fekete kabátomat.

- Minta diák! –,,dicsért” meg Botond.

- Egyesekkel ellenben én szoktam tanulni. Nem tudom milyen orvos lesz belőled, de ha rajtam múlna, szikét se látnál – vágtam neki vissza.

- Niki, ez itt a fogadott húgom Viki, Viki ő itt Niki a barátnőm – mutatott be minket egymásnak.

- Fogadott húg? – kérdezett vissza Niki, mivel Kevin már tudta a sztorit.

- Kilenc éves voltam amikor a szomszédba költöztek, és szépen megkértem legyen a bátyám, mivel a vérszerintit nagyritkán láttam csak. – Meséltem el neki a történetet.

- A szépen megkérni alatt, szó szerint rám parancsolt – javított bele Botond.

- Kicsit érdekes gyerek voltam – mentegetőztem.

- Most is az vagy – mondta Kevin.

- Köszi! – mosolyogtam rá nézve, majd vissza is fordultam Nikihez. – Ti hogy ismerkedtetek meg?

- A folyosón véletlenül egymásnak ütköztünk és beszélgettünk, majd elhívott randizni, én meg belementem. – Vázolta a dolgot Niki.

- Majd a gyerekeiteknek elmondhatjátok, hogy hogyan ismerkedtetek meg. Nagyon szeretem az Így jártam anyátokkal sorozatot és elgondolkodtam, hogy én is így mesélem el a kölyköknek, hogyan is ismertem meg az apjukat.

- Szegények! – véleményezte le Botond.

- Most mi van? Szerintem tök jó ötlet – kelt a védelmemre Kevin.

- Nektek el ment az eszetek! – jelentette ki Boti, és szorosabban markolta a barátnője kezét. Vajon, ha elmélyül a kapcsolatuk, akkor is megmarad a mi szokatlan kapcsolatunk? Vajon olyan lesz, mint amikor Tinával járt, és rólam teljesen megfeledkezett? Nem, ezt nem hagyhatom.

- Milyen pizzát hozhatok? – állt meg előttünk a pincérnő. Mindenki sorjában, na jó, össze meg vissza mondta milyen pizzát akar magának, amiből lett egy pici kavarodás.

- Mindjárt visszajövök! – álltam fel az asztaltól, és megkerestem a lánymosdót. Vagy húsz teljes percig álltam a tükör előtt magamat bámulva azon gondolkodva, hogyan alakul a jövőnk Botonddal, úgy, hogy neki van valakije, és nekem is majd lesz. Amikor Tinával járt, azt hittem tökre jó lesz, de egy idő után már messziről elkerült. Fogalmam se volt arról az apró dologról, hogy a volt barátnője majd teljesen ellenem fogja őt hangolni, és megakadályozza minden velem kapcsolatos dologban. Remélem Niki más, bár így elnézve elégé normális. Az ajtón kilépve belebotlottam Botondba.

- Te mit keresel a lány vécé előtt? – kérdeztem döbbenten kicsit hátrébb lépve tőle.

- Elég sokáig bent voltál, már kezdtem félni, hogy baj történt – nézet le rám aggodalmasan.

- Mégis mi? Belefulladtam?

- A te esetedben ez se egy kizárható tényező, mivel elégé szerencsétlen vagy.

- Tudod, én ezzel hódítok.

- Akkor Kevint nagyon meghódítottad.

- Mi a fenének hívtad el? Kértem tőled, hogy szólj bele?

- Mibe is pontosan?

- Az alakuló kapcsolatunkba.

- Az annyira alakuló kapcsolat, mint egy marék rozs – gúnyolódott.

- Nem is, mert egészen jól haladunk.

- Az nem haladás, hogy egymásra néztek öt percig, meg vigyorogtok.

- Mert így most tökre belém fog zúgni, hogy kedves unokatestvére rá könyörögte a dilis barátnőjét, aki nem tud magának egyedül pasit fogni. Kösz, szépen! – Indultam meg vissza a többiekhez, akik már türelmetlenül várták a pizzájukat meg minket.

- Mi tartott eddig? – kapta fel a fejét Kevin.

- Csak nagy volt a sor a mosdó előtt – hazudtam.

- Biztos! – legyintett Niki vigyorogva, hogy a szép fogai is tökéletesen látszottak.

- Niki te hová is jársz fogorvoshoz? – kérdeztem rá bunkón.

- Mi? – először megdöbbent, bár az ő helyében én is pont így reagáltam volna.

- Szépek a fogaid, ki csinálta? – ismételtem meg a kérdést, kicsit átformálva.

- Természetes módon, mert nem szeretem, ha idegenek nyúlkálnak a számba – válaszolta meg egy kis hatásszünet után.

- Rendmániás vagy? – folytattam a kérdezősködést.

- Igen, mert szeretem, ha nincs kupi körülöttem – vágta rá Niki a tökéletes választ.

- Akkor ti összeilletek, mert Botond elégé rendetlen. Az ágya alatt már szerintem kialakult egy másik faj a sok szennyes zokni miatt. – Viccelődtem, amúgy nem is annyira rendetlen, vagyis nálam nem.

- Viki fejezd be! – szólt rám Botond.

- Csak szeretném kicsit jobban megismerni a barátnődet, hiszen úgy is sokat fogunk találkozni a közeljövőben, vagy eltiltod tőlem? – fordultam felé. Botond már kezdte megelégelni a viselkedésemet, de mivel ő beleszólt egy olyan dologba, amibe nem kellet volna, így visszakapja.

- Ha így folytatod, akkor igen – felelte a barátom, amit csak egy gúny vigyorral tudtam lereagálni.

- Már érkezik is a pizza – közölte velünk Kevin, és igaza is lett. Evés után Niki Botonddal együtt eltűnt, amit nem is bántam, mert így legalább kettesben maradhattam vele. Annyira jól éreztem magam miközben hazakísért, hogy ki is ment a fejemből mennyire bunkón viselkedtem. Azért volt már amikor ennél is rosszabb voltam, de ez se volt nevezhető éppen túlságosan kedvesnek az én részemről. Szerintem nem kellet volna a fogairól dumálni, de mindegy. Tíz órára elkészültem mindennel, és készülődtem lefeküdni, amikor az erkélyajtómon kopogtak. Először kicsit megrémültem, mivel senki se lenne olyan hülye, hogy ott jöjjön be a házba, kivétel persze Botond. Most se tévedtem, mert ő állt ott kicsit dühösen.

- Remélem tudod mennyire mérges vagyok rád? – indította ezzel a beszélgetésünket.

- Bejössz, vagy ott állva adod nekem a szentleckét? – azért ezt fontos volt tőle megkérdeznem.

- Bemegyek! – jelentette ki, amúgy szerintem fázott, szóval alapjáraton is bejött volna.

- Bocsi, csak kicsit felhúztál a kis segítségeddel.

- Csak segíteni akartam neked, nem pedig keresztbe tenni.

- Tudom, én meg hülyén viselkedtem.

- Örülök neki, hogy bevallod – hümmögött egy sort, és leült az ágyamra. – Féltékeny voltál ugye?

- Csak picit – vallottam be.

- Többet nem kell féltékenynek lenned, szakítottam vele.

- Micsoda? – ültem le mellé.

- Nem illetünk egymáshoz.

- Dühös vagy rám?

- Az nem kifejezés.

- Jó hír, tényleg közelebb kerültem Kevinhez – próbáltam feldobni, de válaszképpen csak fejbe vágott az egyik vánkosommal. – Nem akartam, hogy megint egy Tina féle lányt szedj össze.

- Már ki tudom szúrni messziről az olyanokat – nyugtatott meg.

- Remélem tisztában vagy vele, hogy ha összejövök Kevinnel, akkor minden megváltozik, vagyis csak az együtt alvásos rész. – Közöltem vele a száraz tényt.

- Pedig az a legjobb – szomorodott el elégé színészesre véve a figurát.

- A horkolásoddal – tettem hozzá.

- Meg a rugdosási rohamaiddal. Régebben minden olyan könnyebb volt, mi változott?

- Felnőttünk, vagyis én felnőttem.

- Szerintem te még mindig az a kis pöttöm tündér vagy, akit 8 évvel ezelőtt megismertem. Te kilenc éves voltál, most meg 17 vagy.

- Eljárt az idő – hajtottam le a fejem. – Szerinted ha családunk lesz, akkor is megmarad a barátságunk?

- Az attól függ! – csattant fel.

- Mitől?

- Hogy addig nem öllek meg, vagy te engem.

- Szerintem egyikünk se öli meg a másikat, vagyis remélem, mert nem akarok börtönbe kerülni. – Nevettünk ezen egy jót, és már nyoma se volt a rosszkedvnek.

- Az első gyerekedet rólam fogod elnevezni.

- Mi lesz akkor, ha lány lesz?

- Akkor is!- puszilta meg a homlokomat.

- Itt alszol? – kérdeztem rá.

- Egyedül vagy megint?

- Igen, mivel Norbi nem jött, gondolom a barátnőjével van, vagy mit tudom. – Vontam meg a vállaimat.

- Ezen esetben jobb lesz, ha maradok. Hogyan vennék ki magát, hogy gonosz módon haza megyek, amikor rád ezernyi veszély les.

- Minden lánynak kell egy megmentő, azt hiszem nekem te vagy. - Sok minden van, ami összeköti a barátokat. Egy jóleső nevetés egy kínos incidensen, egymás vigasztalása a nehéz időkben, a képesség, hogy megbocsássunk egymásnak. De ami a barátokat a legszorosabban összefűzi, az a közös titok, amely megváltoztat mindent.

 

Ilyen fejet vágok, amikor gondolkodok.