11. fejezet - Most már tényleg vége mindennek

11. fejezet

Most már tényleg vége mindennek </3

Két hétig senkivel se beszéltem. Annyira sokkolt a hír, hogy nem bírtam megszólalni, vagyis megtudtam, csak éreztem valami olyant mondanék, amivel megbántanám a szüleimet. Botondot is elkerültem messzire, bár nem volt nehéz dolgom. Hívott párszor telefonon, de kinyomtam. Biztos azt hitte pipa vagyok még rá, pedig már nem, vagyis nem annyira, mint amennyire szerettem volna.

- Beszélj már vele!- nyújtotta oda nekem a mobilját Betti.

- Óra van, ha nem tűnt volna fel! – fújtattam.

- Azt mondja, ez őt pont hidegen hagyja.

- Nem érdekel, tanulok!

- Azt mondja, bele ne halj a sok tanulásba – közölte Betti.

- Beszélj már vele!- lökött meg egy picit Regina.

- Jól van, de utána leszálltok rólam? – néztem a barátnőimre.

- Ígérjük!- adta a szavát Regina, és elvettem Bettitől a mobilt. Ki mentem a mosdóba, miután a tanár kiengedett.

- Mond gyorsan, mit akarsz!- szóltam bele.

- Csak bocsánatot akartam kérni. Nagyon sajnálom, amit mondtam, nem úgy gondoltam.

- Nem érdekel. Most van nálad fontosabb bajom is. Kérlek, ne hívogass! – Nem pont ezt akartam neki mondani, de annyira elegem volt mindenből, hogy ez csúszott ki.

- De miért?

- Amint már mondtam, van nálad fontosabb bajom is – ismételtem meg neki.

- Micsoda?

- Az ne érdekeljen téged. – Megszakítottam a beszélgetésünket, és visszamentem órára. Szünetbe még se bírták ki faggatás nélkül a lányok, de egy kérdésükre se adtam normális választ, ezért feladták. Tesin nem tesiztem, mivel beadtam, hogy nagyon görcsöl a hasam, és a tanár  bevette. Amúgy semmi bajom se volt, csak muszáj volt beszélnem Botonddal.

- Nem azt mondtad, hogy van nálam fontosabb bajod is? – emlékeztetett erre a kis apróságra miután felvette a telefont.

- Igen, ezt mondtam, szóval a memóriád legalább jó. Betti mesélte, hogy összejöttél Bogival, csak gratulálni szerettem volna.

- Viki ne kezd el!- állt meg mellettem Betti, amint meghallotta mit mondtam a bátyának.

- Ott van a húgom? – érdeklődött Botond, mire Bettina elfutott.

- Nem, nincsen, szóval mikor jöttetek össze? Miután elmentem, vagy még vártatok pár percet?

- Mi bajod van?

- Nekem? Semmi!

- Nem úgy tűnik, szóval?

- Mit szóval? Szerinted te vagy az egyetlen, akinek elmondom, ha bánt valami? Hát, már nem! Na, szia!- köszöntem el tőle, és neki vágtam a mobilomat a falnak, mire kijött az egyik ügyeletes tanár.

- Ez meg mi volt? – kérdezte tőlem.

- Neki csaptam a mobilomat a falnak – válaszoltam őszintén.

- Nem hiszem, hogy a szüleid olyan gazdagok, hogy új mobilt vegyenek neked – vágta csípőre a kezeit.

- Azt mondták, ha elromlik a mobilom vesznek egyet, hát kicsit rá segítettem. – Vigyorogtam idegfeszítően. A tanár megrázta a fejét, és visszament oda, ahonnét kijött.

- Ha véletlenül felhúználak egyszer, akkor szólj, hogy meneküljek – jött oda segíteni Kevin, felszedni a széttört készülék darabjait .

- Rendben!- mosolyogtam rá.

- Ki idegesített fel ennyire, hogy ezen a szerencsétlenen vezetted le?

- Botond – válaszoltam.

- Csinált valamit?

- Nem, csak összekaptunk múltkor és most is.

- Igen, azt látom! – röhög fel eszméletlenül cukin, de már nem annyira szívet megdobogtatóan, mint régebben.

- Még meg se köszöntem, hogy mellettem voltál, amikor Bettina kikelt magából. 

- Nincs mit, Bettinának nem volt joga beégetni téged mindenki előtt.

- Azért neked is kínos lehetett, amiket mondott.

- Nem érdekel, mit mond más, vagy mit gondol. Pár napig csámcsogtak ezen,  utána már hidegen hagyta őket a dolog. Én inkább miattad aggódok, mert András mondta Botond összejött azzal a csajjal. Mi a neve?

- Boglárka, a barátaimnak csak Bogi. Nem érdekel mit művel, nincs semmi közünk egymáshoz.

- Pedig azt hittem, hogy te meg ő … - nem tudta hogyan fejezze be a mondatot, így inkább félbehagyta.

- Csak testvérként és barátként tekintettünk egymásra, aminek innentől vége. – Magyaráztam neki szomorúan. Ezek után még beszélgettünk, de már nem Botondról, vagy Bogiról, hanem a suliról és filmekről.

- Haza kísérjelek? – órák után a gimi kapuja előtt álltunk meg egymással szemben.

- Félsz, hogy még kártokozok magamnak? – mosolyogtam édesen.

- Nem, hiszen te egy okos és megfontolt lány vagy – simogatta meg a fejemet. Örültem volna annak, ha kéz a kézben megyünk a házunkig, de helyette egymás mellett bandukoltunk, mint két idegen.  Velünk ellenben a szomszéd ház előtt álló párocskát nem lehetett úgy tekinteni, mintha idegenek lettek volna egymásnak. Azonnal elengedték egymást, amikor észrevettek minket, vagyis engem.

- Kösz, hogy hazakísértél – köszöntem meg Kevinnek.

- Nincs mit!- puszilta meg a homlokomat, és ha ebből nem lett volna világos, hogy bizony ő is érez valamit irántam, akkor semmiből.

- Viki beszélhetnénk négyszemközt? – jött oda hozzánk Botond, meg Bogi.

- Most nem érek rá, amint azt te is láthatód. – Néztem rá ráncolt homlokkal.

- Mindegy! – mondta Botond lehajtott fejjel, és se puszi, se pá elment a barátnőjével együtt.

- Miért nem beszéled meg vele a történteket? – nézet le rám kérdően Kevin.

- Mert már nincs értelme annak, hogy bármiről is beszéljek vele.

- Tudod, hogy megmentheted a kapcsolatotokat, akkor miért nem teszed?

- Nekünk soha sem volt semmilyen kapcsolatunk, vagyis nem olyan, amit annak lehetne nevezni. Úgy tekintettem rá, mint a testvéremre, aki mellett mindig ott álltam, ha bajba került, ellenben vele. Most nekem van bajom, ami még látszik is rajtam, és ő mit csinál? Na, mit csinál? Semmit!

- Nem tudja, hogy bajod van.

- Az anyám elmondta az anyjának, és Betti mondta, hogy közölte velük az anyja a jó hírt.

- Furcsa egy helyzet! – állapította meg Kevin.

- Ennyit a sírig tartó baráti kapcsolatoknak! – pufogtam.

- Holnap találkozunk, szia!- köszönt el tőlem.

- Szia! – szóltam utána és bementem a házba. Anyám mivel veszélyeztetett terhes, ezért ágybéli pihenést írt elő neki az orvos, amit úgy tűnik, nem bír betartani, mert éppen porszívózott, amikor beértem.

- Jaj! Már ennyi az idő? – nézet rám döbbenten.

- Te meg mit művelsz? – álltam meg mellette csípőre tett kézzel.

- Takarítok, vagy minek tűnik?

- Mars az ágyba! – tapsoltam párat.

- Eszemben sincsen lefeküdni, hiszen így is már a félnapom elment a pihenésre.

- Anya, te terhes vagy, szóval menj az ágyba!

- Na, nem mondod! Szerinted magamtól nem jöttem volna rá, hogy terhes vagyok?

- Nincs kérdésed a látottakkal kapcsolatban.

- Milyen látottakkal?

- Tudom, hogy leskelődtél, szóval?

- Ki volt az a lány Botond mellett?

- A barátnője.

- A micsodája? – sápadt le anyám hirtelen.

- Boglárka, a barátaimnak csak Bogi – utánoztam a hangot, ahogyan múltkor bemutatkozott nekünk, vagyis nekem.

- Utáljuk?

- Nem tudom, talán!

- Összekaptál Botonddal? – kérdezte lágy hangon.

- Igen, de csak egy kis apróságon.

- Majd kibékültök. – Minden szülő ezt mondja a gyerekének, bár sejtik, hogy nem mindig jön össze, amit mondanak.

- Nem, itt lett vége mindennek.

- Ne beszélj butaságokat! – szólt rám.

- Aki velem volt az mellékesen Kevin, és bele vagyok esve.

- Tényleg nem akarsz vele kibékülni? – anyám meg se hallotta, amit az előbb elcsicseregtem neki, pedig régebben majd kicsattant volna, ha ezt hallja a számból. Mindig olyan barátnős anya-lánya kapcsolatot akart köztünk, de nem igazán jött neki össze hiába erőlködött.

- Van barátnője, és nekem is lesz barátom, előbb vagy utóbb. Ez attól függ, hogy Kevin mikor vallja meg mély érzelmeit irántam, de szerintem erre még várhatok pár évet.

- Basszus, te belezúgtál! – kapott a szája elé anyám, mintha valamit elszólt volna. Hiába kerestem volna kifogásokat, amikkel igazoltam volna a dolog ellenkezőjét, de annyira beleélte magát, hogy nem bírta volna felfogni. Évekig éltem úgy, hogy alig láttam őt, mert későig dolgozott, és már aludtam, amikor hazaért. Most lesz pár csodálatos hónapunk, miközben bepótolhatjuk a kimaradt éveket. Jó, ez képtelenség lenne, hiszen már magam is felnőtt vagyok, de azért még szükségem van rá. Most meg pláne.