A
szüleimtől még soha életemben nem kaptam ekkora osztást. Persze, most is jöttek
a ,,csalódtam” benned szöveggel, de most még több mindent tettek hozzá, amit
eddig nem vetettek be a megszidásomnál. Természetesen nem volt okuk soha,
vagyis nem adtam rá okot, hogy ennyire nekem essenek, ezt kivéve. Egy teljes
hetet töltöttem szobafogságban, amit picit nehezen viseltem, de már megszoktam.
Botond nem beszélt velem, nem válaszolt a leveleimre. Meg akartam tudni, honnét
is tudta hol talál, mert ő vitt haza, és ez azt jelentette Ben jelzett neki,
ami merő képtelenség. Hogy honnét veszem ezt? Hát, ők világ életükben utálták
egymást, vagyis attól kezdve, amikor Botond majdnem megölte Ben testvérét az
egyik őrülten elfajult verekedéskor. Regina és Ádám továbbra is utálják
egymást, vagyis inkább csak nem változtatnak a jól működő életükön. Norbi a
bátyám szintén elkerül, bár nem is bánom, hiszen soha sem voltunk annyira
jóban, hogy hiányozzon, ha nincsen mellettem. Ő nem Botond, így tőlem azt
csinál, amit akar. Barbarával viszont kezdek jóba lenni, bármennyire is
rühelltem a kapcsolatuk elején, most éppen annyira bírom őt. Bettina
bepasizott, vagyis megismerkedett egy sráccal, akit Zolinak hívnak, és elégé
szimpi. Kétszer találkoztam vele, de az is bőven elég volt, hogy tudjam,
tökéletesen megérdemlik egymást Bettivel, mert köztudottan mindketten bolondok.
- Tegnap bemutattam Zolit anyának, meg
apámnál is jártunk. – Újságolta a hírt Bettina hazafelé az úton.
- Botond mit szólt hozzá? –
érdeklődött Regina. Legszívesebben befogtam volna a fülemet, hogy ne halljam
Botond nevét, de késő volt, így végig hallgattam. Betti elmondása szerint a
bátya elégé kiakadt, mert 17 évesen nem ő meg az apja az egyedüli hímnemű lény
az életében, bár másképpen fogalmazta meg, de ez volt a lényeg.
- Beütött a villám a
paradicsomba! – böködött meg az egyik, mert annyira elbambultam, hogy fogalmam
se volt arról merre járunk.
- Mi? Micsoda? – néztem rájuk
értelmes képpel, ami nem nagyon ment nekem.
- Bárcsak szakítanának! –
kívánta Betti összetett kezekkel, mintha imádkozott volna.
- Nagyon úgy tűnik a dolog,
hogy komolyan összekaptak – bólintott Regina. Ekkor vettem észre miről is
beszélnek ezek ketten. A szomszédház előtt Botond meg Bogi elégé hevesen
vitatkozott valamin, majd miután észrevettek minket elhallgattak.
- Később hívj! – fújtatott
Boglárka, aztán gyors léptekkel elrohant. Regina elköszönt, és pontosan arra
vette útját, amerre előtte Bogi. Betti még mondott valamit, de rájött, hogy nem
figyelek rá, mert a bátyát bámulom, aki elégé dühösen néz rám. Mikor már csak
ketten maradtunk kint az utcán végre megszólalt.
- Tetszett a műsor?
- Nem érdekelt. – Ráztam meg
a fejemet, de nem vettem le róla a szemeimet. Olyan meggyötörtnek tűnt, és olyan
másnak, mint régen.
- Mit kerestél annál a
gyökérnél? – váltott témát.
- Muszáj volt vele beszélnem.
- Miért is?
- Lényegtelen! –
legyintettem, mert tudtam, ő úgyse értette volna meg.
- Tudod mennyire kiakadt az
anyád? Arra nem is gondolsz, hogy terhes? Elég egy kis idegesség és baj is
lehet a babával? Ez neked lényegtelen? – Támadt nekem elégé rendesen, amitől
egy percre teljesen ledermedtem.
- Én köszönöm, hogy
hazahoztál – motyogtam neki megszeppenten.
- Komolyan fel se fogtad mi
lesz abból, hogy lelépsz?
- Nem léptem le, csak …. –
nem akartam elmondani neki, hogy akibe azt hittem szerelmes vagyok, az éppen az
ő barátnője miatt dobott.
- Hát, persze, hogy nem! –
nevetett fel gúnyosan.
- Én nem vagyok olyan, mint
te! – vágtam a képébe kicsit később, amikor már összeszedtem magam.
- Hogy jön ez ide? – ráncolta
a homlokát.
- Jössz nekem azzal, mennyire felelőtlen
vagyok, de abba belegondoltál, hogy te mi vagy? Az életedet kockáztattad, amíg
nem sikerült kirángatnom téged abból a világból, ahová Tina miatt süllyedtél.
Hányszor szorultam rád? És te rám? Mielőtt megítélsz, közlöm veled, hogy
szükségem volt egy kis elmenekülésre ebből a helyzetből. Neked ott van Bogi, de
nekem ki van? Senki!
- Van anyád meg apád! –
jelentette ki.
- Akik még mindig észre se
veszik, hogy létezek, és ez kellet ahhoz, hogy legalább foglalkozzanak velem.
Régebben minden olyan könnyű volt, amíg még kicsik voltunk. Most miért nem
megy? Mi változott?
- Mi változtunk – jött
közelebb hozzám.
- Azt akarom, hogy minden
olyan legyen, mint régen! – toporzékoltam, és kitört belőlem a sírás. Magához
húzva megölelt, amitől kicsit felszabadultnak éreztem magam, de belül ott volt
bennem egy egyfajta nyomasztó érzés, miszerint már semmi se lesz olyan.
- Sajnálom, felnőttünk és ezt
el kell fogadnod – suttogta bele a fülembe.
- Örökre gyerek akarok
maradni, hogy mellettem maradj.
- Pán Péter - szindróma?
- Nem, ez több annál. Én,
szeretlek! – nyögtem ki sírástól elcsukló hangon.
- Én is szeretlek téged! –
mondta, de tudtam, nem úgy gondolta, mint jómagam. Ő úgy szeret, mint a húgát,
és ez örökre így marad. Azért örültem neki, hogy végre kimondtam, amit eddig titkoltam.
- Min kaptatok össze? –
töröltem meg a szemeimet.
- Csak egy kis hülyeségen, -
mondta titokzatosan, ami elégé gyanús volt nekem.
- Majd kibékültök.
- Ahogyan mi is az előbb –
mosolygott rám.
Botond szemszöge:
Nem tudtam bevallani az
igazat. Annyira örültem neki, hogy újra így voltunk Vikivel, és nem úgy,
ahogyan a múlt hónapokban. Bár éreztem
megsejtett valamit, hiszen sokkalta jobban ismer Boginál. Elbúcsúztam tőle, és
bementem a házba, miután meggyőződtem róla, hogy ő is épségben beért.
- Szakítottál azzal a
lánnyal? – rohant oda hozzám Betti.
- Nem, és ne is álmodj róla –
haladtam el mellette.
- Hiszen nem is szereted! –
kiabált utánam a húgom.
- Honnét veszed? – förmedtem
rá.
- Ismerlek, és tudom,
mellette nem vagy boldog.
- Te már csak tudod! - Mindig ki tud akasztott a húgom, de attól még szerettem, bár legszívesebben megfojtanám néha.
- Viki is éppen úgy szenved,
mint te.
- Már kibékültünk.
- Te is tudod, hogy már nem
tudtok csak szimpla barátok lenni.
- Bettina fogd be a szád! –
parancsoltam rá.
- Szerelmes vagy belé, és nem
bírom megérteni miért vagy ennyire idióta.
- Nem vagyok idióta, és ehhez
neked semmi közöd. Menj szépen a kis barátodhoz, és idegesítsd őt, engem meg
hagyjál békén egy életre. – Vágtam be magam mögött az ajtót. Nem vagyok
szerelmes Viktóriába, vagyis már magam se értem mi van. Ő olyan volt nekem,
mint a húgom, aztán azt hittem több lehet, de nem. Belül félek attól, hogy
széttöröm, ha még se működne köztünk. Sokkalta jobbat érdemelne nálam, mert én
egy nagy rakás szerencsétlenség vagyok. Pár percig még téptem a lelkemet, aztán
összeszedtem a cuccomat és beszóltam anyámnak, hogy ma apámnál leszek. Rossz
volt a képébe hazudni, bár nem szívesen tettem, de jobb, mint megmondani neki,
hogy verekedni megyek, hogy levezessem a feszültséget. Másnál ez
pofonegyszerűen működik, míg nálam csak a bunyó okoz békét.
- Verekedni akarsz? –
érdeklődik Öcsi, amikor odaállok elé.
- Igen, de nem veled.
- Már azt hittem, bár nehéz
dolgod lenne velem.
- Szervez le nekem egy
meccset mára.
- Elment az eszed? Ilyen
kevés idő alatt szerinted képes vagyok összehozni egy ilyent? – Háborog a régi
haverom, aki megmutatta régebben mivel tudom lenyugtatni magam.
- Old meg!- hagyom ott. Ezek
után felkeresem Bogi lakását.
- Mit keresel itt? – nyit
nekem ajtót a ,,barátnőm".
- Beszélhetnénk pár percet? –
kérdem tőle.
- Gyere be! – invitál be, én
meg ledobom magam a kanapéjára.
- Ma meccsem lesz – vallom be
neki.
- Viki tud róla, hogy újra
kezded? – néz mélyen a szemembe, amitől kicsit feszengek.
- Nem, és nem is tartozik rá.
– Már csak azt kéne, hogy ezzel is még tovább terheljem, amikor már így is elég
neki a baja. Felfogtam, az én problémáim egyedül rám tartoznak és nem másra.
- Akkora egy marha vagy! –
rikácsolja.
- Most megint miért? – adom
az idiótát, bár meg se kell játszanom magam.
- Mindenkit átversz, engem meg kihasználsz.
- Mondtam neked, hogy ez csak
egy baráti szívesség.
- Aha! – bólintott gúnyos
képpel.
- Mivel mindenki azt hiszi,
barátnőm van, így senki se zargat azzal, hogy össze kellene jönnöm Vikivel.
- Csak Betti, aki utál engem,
mert elveszem a legjobb barátnőjétől a szerelmét.
- Ne reagáld már túl!
- Most mit tervezel? Újra
elkezdesz verekedni? Lógsz ismételten a suliból? Vagy mit akarsz?
- Nem fogok lógni, de ez az
egész a véremben van, és nélküle üres vagyok.
- Mindjárt megmondom, hogy te
mi nélkül vagy üres! – nézet rám szigorúan.
- Most megyek, majd hívlak! –
pusziltam meg az arcát, és elhagytam a lakását. Az utcán sétálva azon kattogtam, vajon Bogi szólni fog Vikinek arról, hogy újra kezdem a
verekedést? Reméltem, hogy hallgat, mert bízom benne annyira, hogy pár titkomat
elmondjam neki. Igazából mi soha se jártunk, vagyis még régebben igen, de mára
már csak barátok vagyunk, és szívességből eljátssza a csajom szerepét. Hogy
miért folyamodok ilyen dedós megoldásokhoz? Hát, a válaszom csak annyi, hogy
nem akarok állandóan Vikivel vitatkozni. Nekem ez az életem, mert ez megy a
legjobban, vele szemben, én csak egy kis féreg vagyok. Nem akarom, hogy megint emiatt idegeskedjen, és így legalább
azt hiszi majd, a csajomnál töltöm az éjszakát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése