14. Fejezet - Rolling in the deep

14. Fejezet

Rolling in the deep

Ha valaki megkérdezi évek múltán, hogy van olyan pillanat az életemben, amit megbántam, akkor azt mondom nem.  Reggel kikeltem az ágyból, felöltöztem, elmentem suliba, majd beültem a helyemre.

- Te süket vagy? – vágódott le mellém Regina levegő után kapkodva.

- Nem, történt valami? – érdeklődtem összeráncolt homlokkal.

- Miért nem tömted be a számat? – nézet rám dühösen, és levette a kabátját.

- Mikor? – hirtelen nem ugrott be mire gondol, de aztán rossz előérzetem támadt.

- Ádám átküldte a videót, amin bevallom, részegen neki mennyire szerelmes vagyok belé.

- Le akartalak állítani, csak arra már túl késő volt. – Mentegetőztem, mert tényleg így történt, bár legszívesebben visszaforgatnám az időt, és nem csak ez miatt, de meg nem történté tenném a Kevinnel váltott csókomat is.

- Most már mindegy.

- Hol van Betti? – nyújtózkodtam, hátha meglátom őt valamerre.

- Egész héten otthon marad, beteg lett.

- Ne!- kiáltottam fel.

- Vigaszképen, én itt leszek – veregette meg a vállamat Regina. Első óra után írtam annak a szimulálónak, hogy tolja be a képét a suliba, bár tudtam ő tényleg csak akkor marad otthon, ha már súlyos az állapota. Az anyja nem is hagyná, hogy magától lazításként ellógja a sulit, hiszen van min javítania, meg hamarosan lezárják a jegyeket. Órák után haza siettem, mivel anya már az utolsó óra előtt listázta mit kell hazának vennem a boltból. Remélem hamar meg lesz a gyerek, mert kezd anyám picit az agyamra menni. Belül félek attól egy picit, hogy ha megszületik, akkor visszamegy dolgozni, magamra hagyva engem, de gondolom a babára a nagyiék vigyáznának, ami azt jelentené, rám is.

- Tessék, itt van minden! – raktam le az asztalra a táskát.

- Na, végre! – kezdett neki a kicsomagolásnak anyám.

- A szobámban leszek, - tettem hozzá mellékesen, de szerintem jobban érdekelte a hozott holmi, mint én. Délután Kevin üzent, hogy menjek ki vele sétálni, amire nem tudtam nemet mondani. A parkban sétálgattunk, miközben felesleges dolgokról csevegtünk, ami alapjáraton se érdekelt, csak unalmas lett volna hallgatni. Nem akartam otthon maradni anyámmal, ezért eljöttem vele a hidegbe.

- Nem kertelek, inkább kimondom az igazat! – állt meg határozottan Kevin, én meg egyenesen neki sétáltam. – Viki, te egy nagyszerű lány vagy, de mást szeretek.

- Basszus! – dermedtem le, és nem csak a hideg miatt. Több éven keresztül vártam arra, hogy megcsókoljon, most meg bejelenti, hogy mást szeret. Mi ez, ha nem szemétség? A lényeg nem azon van, hogy már én se érzek úgy iránta, hanem azon mennyire felkavart, amit művelt.

- Tudom, hogyan érzel irántam, és bírlak, meg minden, de ez köztünk nem működne.

- Még rúgj belém párat! – suttogtam a talajt nézve. – Akkor miért csókoltál meg?

- Azt hiszem belezúgtam az unokatesóm barátnőjébe – vallotta be.

- Hurrá! – tapsikoltam és próbáltam visszatartani a bőgést.

- Ne értsd félre, én nem akarom szétszedni őket, de …..

- Most inkább haza megyek! – hagytam ott őt. Még hallottam, amit utánam kiabált, de aztán már túl távolra kerültem tőle. Ekkora már képtelenségnek bizonyult visszatartanom a sírást, és végre kitört. A szemfestékem elkenődött, sőt alig láttam tőle, amitől még rémesebben festhettem. Hazaérve meghallottam, hogy a nappaliban folyik a csevegés, így tudtam anyám nincs egyedül, pedig amikor elmentem még csak ő volt egyedül a házban.

- Kicsim, te vagy az? – kérdezte hangosan anyám. Ha lett volna lelkierőm, akkor visszaszóltam volna valami bunkót, de most élni is alig volt erőm a sírástól, nem viccelődni.

- Igen!- kiabáltam neki vissza.

- Gyere ide! – parancsolt rám.

- Most inkább a szobámba megyek, - szóltam neki.

- Gyere ide! – ismételte meg a követelését. Nem akartam még vele is összekapni, tehát szétfolyt szemfestékes arccal mentem be a nappaliba. Nem tudom, hogy ki döbbent meg jobban. Én vagy talán inkább a vendégsereg, akik a kanapén, vagy a szőnyegen ültek. Jó, a válaszom az, hogy ők.

- Mi a baj? – Kérdezett rá elsőnek Botond anyja, aki a volt férje mellett ült.

- Semmi! – törölgettem meg a szeme, vigyort erőltetve az arcomra.

- Valaki bántott? – érdeklődött Ádám anyja. Rajtuk meg a szüleimen kívül még jelen voltak a nagyszüleim, Ádám, Norbi, Barbi, meg Betti. Egy igazi nagy családi parti volt, amire apám is hazajött, míg karácsonykor nélkülöznöm kellet, de mindegy.

- Nem, csak … - kerestem a tökéletes kifogást.

- Viki, áruld el! – parancsolt rám anyám, aki mostanság elégé keményé vált a régi énjéhez képest.

- Egyedül akarok lenni! – jelentettem ki elcsukló hanggal. Párat hátráltam, aztán észrevettem az éppen hozzánk betoppanó Botondot, akivel együtt érkezett a tökéletes barátnője.

- Mi van benned, ami bennem nincs? – suttogtam halkan, és inkább magamnak, mint neki. Semmivel se volt szebb nálam, talán egy kicsivel, sőt magasabb is, meg aranyosabb kinézetű, míg én hozzá képest egy gilisztának tűntem.

- Minden rendben van? – jött oda hozzám Botond, és meg akarta fogni a kezemet, de én elrántottam. Szememet nem vettem le a barátnőjéről, aki olyan bamba képel méregetett engem, mint valami idiótát.

- Hozzám ne érj!- ordibáltam magamból kikelve. Erre már a többiek is kijöttek az előtérbe.

- Viki mi a fene van veled? – próbálta kiszedni belőlem az apám.

- Muszáj beszélnem vele! – jelentettem ki zavartan.

- Kivel? – kérdezett rá Botond.

- Gyere szépen! – tessékelt a nappali felé mama, de ahelyett, hogy leültem volna kiszaladtam az ajtón. Muszáj volt futnom, mivel ki kellet eresztenem a gőzt, hát ez kicsit segített legalább. Nem álltam le, bár pár perc után elkezdtem érezni, mennyire keveset sportoltam eddig, és mennyire rémes az állóképességem.

- Minek köszönhetem a látogatást? – tárta ki az ajtót a huszadik csengetésem után Ben.

- Azt mondtad, hogy egy nap rájövök, mekkora egy idióta vagyok, és akkor keresselek fel. – Kapkodtam levegő után, és a szememből simogattam ki az ázott hajszálaimat, mert időközben megeredt az eső. Ben meg én 2 évvel ezelőtt ismertük meg egymást, amikor Botondnak az idióta bátyával volt meccse. Még emlékszem milyen ideges voltam, és ő még tovább fokozta ezt, de közben sikerült valahogyan megnyugtatnia is. Akkor vágta a fejemhez mennyire vak vagyok, és mennyire szerelmes, hiába bizonygattam, nem vagyok szerelmes Botondba, csak meg akarom menteni az életét, mielőtt még jobban elszúrja.

- Ma jöttél rá? – ráncolta a homlokát.

- Azt hittem szerelmes vagyok valakibe, de kiderült, hogy ő nem szeret.

- Most nem Botondról van szó? – tárta szélesebbre az ajtót, hogy beengedjen.

- Az unokatesójáról – vágtam rá.

- Aki akkor veled volt?

- Annak az öccséről – javítottam ki, nehogy még félreértsen valamit. Ezek után elmeséltem neki mindent, hogy meg tudja ő is állapítani mekkora egy idióta vagyok, mint átlagban mindig. Vagy 20-szor hívtak anyámék, de egyiket se vettem fel, sőt még Botond is próbálkozott.

- Itt akarsz maradni? – kérdezte Ben.

- Maradhatok? – kérdeztem vissza.

- Hát, van hely, szóval inkább itt legyél, mint az utcán.

- Köszönöm! – hálálkodtam neki egy sort, aztán megmutatta mit hol találok, és magamra hagyott. Elalvás előtt benyomtam a Rolling in the Deep című számot, mert valamiért képtelen voltam elaludni. Talán az új ágy miatt, talán azért, mert rájöttem, hogy soha se szerettem Kevint, csak azt hittem, és ezen idő alatt simán boldogan élhettem volna Botonddal, akit viszont tényleg szeretek. Tudom, ha haza érek, akkor nagy észosztást kapok anyámtól meg apámtól, amiért rájuk hoztam a frászt, de muszáj volt eljönnöm ide, vagyis inkább én éreztem kötelességemnek. Olyan éjféltájt megadtam magamat az álomnak, és amikor kinyitottam a szememet, már nem Ben egyik szobájában voltam, hanem a sajátomban. Valahogyan haza jutottam,bár fogalmam sincs hogyan, de hamarosan úgyis megtudom hogyan.