5 Fejezet Minden változik

Na, mi a véleményetek? A helyesírás miatt ismételten bocsi :)

 

5 Fejezet

Minden változik

Pár nap telt el azóta a nap óta, és az orrom szépen gyógyul. A tanárok megkérdezték mi történt, míg a szüleim észre se vették, mivel későn jöttek haza, vagy nem tartózkodtam otthon, amikor ők. Könnyű volt elkerülnöm a szüleimet, mivel fáradtan estek haza este, én arra aludtam, vagy gyorsan átsurrantam a szomszédba. Régebben is mindig így csináltam, vagyis akkoriban szoktam erre rá, amikor Botonddal bajok voltak, és segítettem rajta. Mondanom se kell, de a szüleim abból se vettek észre semmit, így számukra még mindig titok. Tegnap bejelentették, hogy nem lesz fűtés a suliba, de nem engedhetik el a napot, mert akkor be kell majd pótolnunk és így ma fagyoskodni fogunk. Reggel a szekrényemben turkáltam valami melegebb pulcsiért, de sehol se találtam, mivel jó pár hete anyám összeszedte az összes pulóveremet és valami szeretetszolgálatnak adta. Pontosan nem tudom melyiknek, mivel azóta kiment a fejemből, pedig mondta is. Amíg másoknak öröm és mosoly fog ülni az arcukra a ruháim miatt, én addig egy hideg teremben fogok fagyoskodni. Éljen a jó cselekedet!

- Botond, hol vagy most?- hívtam fel, miután rájöttem Bettivel nem vagyunk egy méreten, így ki is zártam a lehetőséget, hogy megpróbáljam magamra erőltetni akármelyik ruháját.

- Az egyetemen, miért? – szólt bele álmosan a készülékébe.

- Nincs kölcsönbe egy pulcsid a számomra?

- Minek kell neked az én pulóverem? – értetlenkedett, bár a helyében én is pont így reagáltam volna, ha valaki engem zaklat már korán reggel ekkora hülyeségekkel.

- Anyám odaadta a rászorulóknak a vastag pulóvereimet, mivel azt hitte kinőttem őket. Igen ám, de sajnos ma nem lesz fűtés az egész suliba, és Bettináé túl kicsi lenne rám, így utolsó lehetőségként jutottál eszembe te. Könyörgöm, nem akarok megfagyni – könyörögtem egy sort neki.

- Menj be a szobámba és válasz egyet – adta be a derekát.

- Kimosva kapod vissza – ígértem meg neki.

- Akkor vidd a többit is – nevetett fel, és letette. Gyors sebességgel szaladtam át a szomszédba, mivel siettem. Az anyukájukra csak egy kisebbfajta sokkot sikerült ráhoznom, amikor meglátta mennyire kipirultam, pedig nem is lakok olyan messze. Illedelmesen üdvözöltem, sőt még beszélgettünk is, miközben előszedtem Botond szekrényéből a kedvenc fekete pulóverét, amibe első látásra sikerült beleszeretnem. Közben Márta néni végig szidta a rendetlen fiát, hogy elkélne neki már egy rendmániás barátnő, aki kicsit megneveli. Tudtam, hogy ezzel rám céloz, de már megszoktam, mivel nem csak az én szüleim dédelgetnek hiúreményeket, de Botond anyukája is, míg az apja békén hagy minket ezzel.

- El fogunk késni!- rángatott ki az ajtón Bettina, mivel az anyukája elégé belejött a beszélgetésbe.

- Ráérsz délután?- kíváncsiskodott Márta néni.

- Sok a tanulni valóm – kerestem kifogást.

- Hozd át, és legalább Bettina is életében először megírja a háziját. Még én is segítek, sőt itt is aludhatsz, csapunk majd egy csak csajos partit mi hárman. – Ujjongott Bettina anyukája, nekem meg egy darab normális kifogás se jutott erre az eszembe, pedig Bettit elnézve elébb enne meszet, mint az anyjával tanulna.

- Rendben! – mondtam ki nehezen, de kicsúszott. – Viszlát! – köszöntem el, és már rohantunk is Bettivel a suliba.

- Basszus, ezt nem hiszem el!- kapkodtam levegő után, amikor észrevettem pont egyforma pulcsiba jöttünk Kevinnel. A kabátom levétele után tévedt pont arra a tekintetem, és mélyen ledöbbentett a látvány.

- Már az ízlésetek is egyezik – viccelődött a mellettem ülő Regina.

- Egyforma a…- jött rá Kevin, de a nevetéstől nem bírta befejezni.

- Micsoda véletlen! – jelentettem ki, nehogy még félreértés essen. Vannak olyan értelmiségiek, akik azt képzelik az agyukban biztos összedumáltunk, hogy abban jövünk ma suliba. Tudom a gondolkodásom néha kicsit dedós, de biztos vagyok benne, pár fejében megfordult a gondolat.

- Hol vetted? – nem számítottam, hogy felteszi ezt a kérdést Kevin.

- A bátyám szekrényéből! – kiabálta hangosan Bettina, akinek már nagyon jó kedve volt. Vártam mikor esik rám az égből egy hatalmas szikla, vagy csap agyon egy villám, de egyik se következett be. Mégis ott álltam teljesen megsemmisülten, mint valami idióta, és azt figyeltem milyen reakcióval reagál erre Kevin, de semmit se mutatott.

- Menjetek a helyetekre! – szólt ránk a terembe belépő tanár, így megmentve engem magyarázkodástól miért is van rajtam Betti bátyának ruhája. A napom végén fáradtan mentem haza, és semmi kedvem se volt semmihez. Mivel megígértem valamit, azt be is kell tartanom, ezért erőt vettem magamon, és bepakoltam a táskámba a másnapi tankönyveket meg füzeteket. A másik batyumba a hálócuccaimat szórtam, meg váltás ruhát holnapra, hogy ne Botond ruhájába menjek véletlen se iskolába. Este hat után írtam az élő, de láthatatlan szüleimnek egy üzenetet, hogy a szomszédban leszek, bár szerintem eszükbe se jutna hazaérve engem keresgélni, mivel eddig se sokszor nézték meg a szobámba ellenőrizni jelenlétemet.

- Mi a jelszó?- állta utamat Botond, amikor be akartam menni a bejárati ajtón.

- Húzzál arrébb? – találgattam.

- Nem talált, következő!

- Élvezem, hogy idegesíthetem Viktóriát? – tippeltem.

- Most az egyszer megkegyelmezek neked, és átengedlek – engedett be.

- Vegyem megtiszteltetésnek, hogy beengedtél jelszó nélkül?- szorítottam neki a falnak, miután letettem a táskáimat.

- Innentől csókolom a köszönés.

- Ki mondja?- pusziltam meg nevetve az arcát.

- Én!- mondta és megfordított, így ő szorított a falnak.

- El a kezekkel, most hozzám jött! – jelent meg az anyja.

- Miért?- nézet le rám értetlenül Botond.

- Csak csajos parti van! – kiabálta ki a szobájából Betti.

- Neked is? – ordibálta a húgának.

- Isten ments!- tiltakozott Bettina, pedig az anyja azt hitte, hogy végre lesz egy normális anya-lánya programjuk velem együtt, de ez most se jött össze.

- Nem baj, majd mi ketten jól el leszünk – tapsikolt Márta néni, én pedig az arcomra erőltettem egy mosolyt.

- Ha szükséged lesz rám, a szobámban leszek, kiálts és megyek segíteni – súgta a fülembe Botond. Az elején még kicsit feszengtem ettől a csajos akármitől, mivel nem voltunk egy korcsoportban, de aztán belejöttem és még élveztem is.

- Milyen érzés ritkán látni a szüleidet?- valahogyan erre terelődött köztünk a téma, de akkor még nem sejtettem, miért érdekli ez.

- Az elején még rossz volt, és sokat sírtam, de aztán megszoktam. Hiányoztak, hogy szinte nélkülük nőttem fel, ma már megértem azokat a dolgokat is, amiket régebben nem.

- Szerinted mi segített rájönni ezekre?

- Inkább ki, vagyis kik. Bettinával kisírtuk magunkat, míg Botond pótolta a testvéremet, akit szintén alig látok mostanság. Elmondása szerint sokat kell tanulnia, de tudom a barátnőjével van inkább, mint velem.  Ezt is sikerült megszoknom, és Boti miatt nem is hiányzik Norbi, akkor lennék bajban, ha ő kezdene elkerülni.

- Szerinted a fiam, hogyan fogadná a válásunkat?

- Nem tudom, de biztos összetörné, hiszen nagyon szereti a szüleit. Miért kérdezte? – kezdtem bele a körmöm kilakkozásába.

- Bízom benned annyira, hogy elmondjak egy titkot, de meg kell ígérned nem mondod el a gyerekeimnek.

- Ugye, nem készülnek elválni? – kaptam fel a fejemet.

- De, sajnos nincs más megoldás.

- Ez nem megoldás, hanem elmenekülés a problémák elől.

- Mi is tudjuk, de képtelenek vagyunk együtt élni továbbra is. Bele fáradtunk a színlelésbe, és a gyerekeik is felnőttek már, szóval majd a te segítségeddel sikerül feldolgozniuk.

- Ne!- tört ki belőlem a sírás. – Ha önök elválnak, akkor nem lesz nekem példa arra, hogy létezik sírig tartó házasság. Sérülni fog a személyiségem, és képtelen leszek tartós kapcsolatot kötni, mivel önök lesznek előttem a példa, hogy nincsen örökházasság, míg a halál el nem választ. – Bömböltem, mint egy kis elefánt.

- Megérkeztem! – csörtetett be az ajtón Botond apukája Tamás bácsi. Én őket csak nénizem, meg bácsizom, pedig ezerszer megmondták tegezzem őket nyugodtan, de ezt szoktam meg. – Mi a baja? – jött be a nappaliba köszönteni az ott lévőket, és megakadt a szeme rajtam.

- Elmondtam neki az igazat – válaszolta unottan Márta néni.

- Miről?- ráncolta a homlokát miközben a feleségét nézte.

- A vallásról, hiszen előbb vagy utóbb, úgy is megtudta volna. Legalább felkészül rá, és a gyerekeinknek lesz egy barátja, aki mellettük lesz a rémes időben.

- Hát, akkor tudják meg most!- csattant fel Tamás bácsi,amitől megijedtem egy picit. Kihívta a gyerekeit a nappaliba oda közénk, és szó szerint simán elmondta innentől vége a családjuknak. Elsőnek Bettina reagálta le a dolgot. A megszokott kérdésekkel bombázta a szüleit, akik megszokott módon higgadtan válaszoltak neki, majd beszaladt a szobájába.

- Viki, aludhatnék nálatok pár napig, amíg a szüleim normálisan helyrehozzák ezt az egész marhaságot? – nyögte ki Botond nehezen, mivel egy ilyen hír után nem sok kedve volt megszólalni csak elmenekülni otthonról.

- Persze!- bólintottam, és összeszedtem a táskáimat. – Köszöntem az ittlétet, és a körömlakott – szipogtam égő szemekkel. Kicsit később már a szobámban ültünk Botonddal, miközben próbáltunk rájönni, mitől ment tönkre a szülei csodálatos házassága.

- Elválnak, új családot alapítanak és rólunk teljesen megfeledkeznek. – dünnyögte szomorúan.

- Nem feledkeznek meg rólatok – nyugtattam.

- Idővel már a másik családjuk sokkalta fontosabb lesz, mint az előző.

 - Én itt leszek neked is, meg Bettinek is – fogtam meg a kezét.

- Nélküled elvesznék – ölelt meg erősen.

- Nem hagyom, hogy összeomolj, mert nekem is szükségem van rád. – húzódtam kicsit hátrébb tőle. Nem tudom, hogy ez a kialakult helyzet miatt, vagy csak úgy spontán jött, de azon kaptam magam, hogy ott ülünk és csókolózunk. Tényleg minden változik. A szülei elválnak, mi pedig felrúgjuk a sok felállított szabályunkat pár perc miatt.