16. Fejezet Együtt

Remélem ez jobban elnyerte a tetszéseteket, mint az előzők :) A helysírásért bocsi, gyorsan írtam, mert a barátnőm már alig várja a részt <3

16. FEJEZET

EGYÜTT

Nagyon örültem neki, amikor Botond küldött egy üzenetet, miszerint szeretne velem találkozni. Itt volt a lehetőség, hogy újra olyan legyen köztünk minden, mint annak idején. Bár, belül éreztem, már semmi sem lesz olyan, de azért reménykedtem, hiszen reménykedni még szabad. Suli után ott várt rám, én pedig ráugrottam, mint régebben Betti. 

- Szia! - Köszöntem neki vigyorogva, mert a rettentő jó kedvemet semmi se tudta abba a pillanatban elrontani. Még az se, hogy egyes lányok mennyire megbámultak minket, vagy mennyire gúnyosan néztek rám, mert egy ilyen helyes sráccal vagyok.Soha sem tudtam felfogni mások féltékenységének okát, bár az igazat bevallva, én is mindig így nézek az olyanokra, akik jobbak nálam.

- Szia! - puszilta meg az arcomat. Jó, azt leszámítva, hogy neki ott van Bogi, nekem meg a nagy semmi, azért rémesen éreztem magam, hiszen kezdek olyanná válni, mint azok a lányok, akik bármire képesek, hogy megszerezzék a kiszemelt srácot maguknak. 

- Sokat kellet várnod rám, vagy most érkeztél? - Érdeklődtem a szép szemeit nézve. Sokan mondhatják rám, mekkora ribi vagyok, hogy olyan srác után epekedek, akinek csaja van, de soha sem lennék képes szétszedni egy tökéletes kapcsolatot bármennyire is fájna/ fáj.

- Ebben a pillanatban értem ide, szóval mit szeretnél csinálni?

- Menjünk sütizni, aztán moziba, vagy terveztél valamit te is?

- Nem, ez a te napod lesz.- Mosolygott rám, ahogyan régen szokott, bár most kicsit másképpen.

- Irány a mozi! - adtam meg az célirányt, miszerint jobb, ha a mozizással indítjuk a programot, és csak utána ülünk be egy sütire. Otthon természetesen tudják, hogy Botonddal vagyok, bár anya nem örül a dolognak, amióta tudja, hogy összeszedett egy barátnőt. El se tudom mondani, mekkora vita keveredett köztünk, amikor elújságoltam a remek hírt, miszerint Botond meg én újra kezdjük a barátságunkat. Anyám szerint ez nem barátság, neki meg barátnője van, szóval jött ő is azon szövegével, amiket más anyák vágnak a lányuk fejéhez hasonló esetekben. Természetesen, én nem vagyok olyan, mint mások, hiszen akkor túlságosan egyformák lennénk. Egy akció filmre ültünk be egyébként, mert elhánytam volna magam, ha végig kellet volna ülnöm több órányi nyáladzást, a horror meg amúgy se tartozik a nagy kedvenceim közé, ezért maradt a mese, amit Botond visszautasított. 

- Bogi tudja, hogy velem vagy? - Suttogtam a fülébe halkan.

- Igen, de ezt majd később beszéljük meg, rendben? - Hajolt hozzám közelebb, hogy senki más ne hallja csak is én. Pár órával később már nem tudta halasztani a választ, így a cukrászdában, sütizés közben vallotta be az igazat.

- Na, szóval Bogi tudja, hogy velem vagy ma? - Tértem vissza a kérdésemhez.

- Amint már mondtam tudja, de ... - Valamiért nem fejezte be a mondatot, amitől nekem kezdett gyanússá válni.

- Szakítottatok?

- Nem, szakítottunk, mi soha sem jártunk, vagyis inkább pontosabban úgy fogalmaznék, hogy volt idő, amikor igen, de az régen volt.

- Micsoda? - csattantam fel idegesen, mert akkor esett le, hogy több hónapon keresztül szórakozott velem, miközben én majdnem belehaltam a fájdalomba.

- Sajnálom, de ez az igazság. Bogi jött nekem egy szívességgel, és hát így törlesztett.

- Eljátszotta a barátnőd szerepét, de miért?

- Nem akartam, hogy mindenki azzal idegesítsen mikor jövünk össze, és észrevettem pár dolgot.

- Mégis micsodát vettél te észre? - Kiabáltam idegesen.

- Hogy szerelmes lettem beléd. - Vallotta be. Ezek után más dologról is beszámolt, ami teljesen elhomályosította, amit az előbb mondott. A sütimet se bírtam megenni, pedig nálam ez elégé ritka eset, hiszen kényszeres édességfalónak szoktak hívni a barátnőim. Vajon Bettina tudta, hogy Bogi meg a testvére csak átvertek minket? Szerintem nem, mert akkor elmondta volna, vagy megpróbált volna jelezni nekem, miszerint mekkora egy hülye vagyok, hogy elhiszem nekik ezt a színjátékot. Képtelen lettem voltam tovább hallgatni Botond szavait, ezért simán otthagytam, és meg sem álltam hazáig. Anyám akkor vette észre felbukkanásomat, amikor erősen becsaptam a bejárati ajtót.

- Mi történt? - Vont kérdőre azonnal.

- Semmi! - Vágtam rá, de látszott rajta mennyire nem győzte meg a válaszom.

- Mi történt? - Ismételte meg a kérdését, csak most sokkalta követelőzőbben.

- Az a szemét több hónapja átvert, és képes volt végig nézni mennyire szenvedek, pedig tudta, hogy bele vagyok esve. Tudod mennyire rossz volt ezt megtudni? - Tört ki belőlem a sírás.

- Kit értesz ,,szemét" alatt? 

- Tudod te nagyon jól! - Hisztiztem egy sort, majd pontosabban elmeséltem a dolgokat neki. Most örültem annak, hogy itthon volt az édesanyám, hiszen rettentően szükségem volt rá, mert kezdtem kicsit túlreagálni a történteket. 

A mobilom rezgése térített észhez, mert jött egy üzenetem. Botond írt, miszerint fent vár rám a szobámba, szóval siessek. Persze, ezt nem mondtam meg anyámnak, hiszen szerintem szívrohamot kapott volna, aztán meg agyonverte volna őt, hogy mégis hogy van képe betörni a szobámba. Mikor felértem az emeletre, észrevettem őt az erkélyen állva. A valóság annyiból állt, hogy nem tudott bejutni, csak ostoba módon felmászott hozzám, és kint elkezdett esni az eső.

- Már azt hittem végig nézed a szenvedésemet. - Vágtatott be a szobámba halkan.

- Megérdemelted volna. Mit keresel itt? 

- Bocsánatot kérni jöttem.

- Szerinted megtudok neked bocsátani, hogy így átejtettél, meg pénzért ismét verekszel?

- Már mondtam, a véremben van.

- Akkor legyen csak,de engem felejts el! 

- Ha így állunk, akkor tényleg jobb lesz, ha elfelejtjük egymást. - Ezek után megindult kifelé. Tudtam, ha hagyom elmenni, továbbra is folytatódni fog köztünk ez a rémes játék, ami mindkettőnket kicsinál.

- Állj meg! - Rántottam vissza, és magam se tudom miért, de megcsókoltam. Meg kellet ragadnom a lehetőséget, amíg ott volt előttem, mert bántam volna, ha elszalasztom. Innentől minden megváltozik. Lesz, ami jó irányba, de olyan is lesz, ami éppen az ellenkezőjére.